Petercsák Tivadar szerk.: Az életmód változása egy bükki faluban (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 4. Eger, 1982)

Petercsák Tivadar: Az erdő szerepe Felsőtárkány életében

A lófogatos gazdák Egeren kívül a megye alföldi településeire is eljártak tűzifával. Leggyakrabban Mezőszemere, Nagytálya, Dormánd, Besenyőtelek falvakat keresték fel. Gyakran szalmáért, szénáért, kukoricáért adták a fát. Egy szekér tűzifáért pl. 3-5 mázsa árpaszalmát kaptak. A község nincstelen szegényei nyáron summásként arattak az alföldi uradalmakban, télen pedig a férfiak ölfát vágtak az érseki erdőkben. A két világháború közötti évtizedekben kb. 300 ember munkalehetősége volt a fakitermelés. A XIX. század elején még a vastag fákat is fejszével vágták ki. A nagyobb termlékenységet biztosító nagyfűrész csak a XIX. század közepétől terjed el a Bükkben. Heves megyében az 1860-as években 10-20 krajcárral többet fizettek azoknak, akik fűrésszel döntöttek ki egy öl fát. A kézi fűrész az 1950-as évekig a fadöntés hagyományos eszköze maradt. Ha a falutól távol dolgoztak, éjszakára nem tértek haza, hanem a maguk építette kunyhókban aludtak. Felsőtárkányban a favágók egyaránt használták az ún. jármos kuny hót és a sürgő kunyhónak is nevezett kör alakú hajlékot. Az örör- és lófogatos gazdák a mezőgazdasági munkák szüneteiben erdei fuvarozással kerestek pénzt. Az érseki erdőben a kitermelés helyéről fuvarozták a fát a Milléri

, Barát réti

, felnémeti és egri rakodóba

. Az 1920-as évekig több ökör volt a faluban, mint ló. Egyesek jobban szerettek ökörrel fuvarozni, mert az "csendesebben" engedte le a terhet a partoldalon és igénytelenebb volt a takarmányozásra. Az 1940-es évek elején 200 fuvaros is volt a faluban, ekkor már zömmel lovat igáztak. A rönkfát oldal nélküli szekérrel hordták, egy szekérre 1,5-2 köbméter fát raktak fel. Az ölfát három szakaszba rakva szállították. A fakitermelés és fuvarozás mellett a XIX. század végi vasútépítések idején nagy számú munkaerőt igényelt a vasúti talpfa faragása. Ez a munka rendszerint kint az erdőn történt. Kh. 20-30 ember távolabbi erdőkbe, pl. Ózd környékére is eljárt gerendát faragni. Saját részre majdnem minden felsőtárkányi gazda el tudta készíteni a legfontosabb mezőgazdasági eszközöket (szerszámnyél, gereblye, hámfa, kocsilőcs stb.). Az ehhez a munkához nélkülözhetetlen vonószék és kétnyelű kés szinte az utóbbi évtizedekig általános volt a tarkányi családoknál. Még az 1940-es években is volt a faluban néhány ügyeskezű barkácsoló, illetve mesterember, akik eladásra készítették a jármokat, szekéralkatrésze-