Petercsák Tivadar szerk.: Az életmód változása egy bükki faluban (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 4. Eger, 1982)
Petercsák Tivadar: Az erdő szerepe Felsőtárkány életében
a kiégett mészből 30-50 mázsáig 50 kg, 50-75 mázsáig 70 kg, azon felül 100 kg mész árát tartoztak befizetni. 1942-től kemencénként 10 pengő haszonbért, a mészkőért pedig kemencénként 8 pengőt kért a közbirtokosság a mészégetőktől. A felsőtárkányiak a gazdaközönség területén gyakorolható vadászati jogot is bérbeadták, pl. 1932-ben évi 500 pengőért az Egri Vadásztársaságnak. Ha a költségvetésben hiány mutatkozott, vagy nagyobb vásárlást terveztek, akkor illetőség arányában kivetették a tagokra. A felsőtárkányi közbirtokosság a falu határában erdőterülettel rendelkező kistályaiakkal közösen fogadott erdőkerülőt . 1922-ben 7,5 mázsa búza, kaszáló, egy nyilas fája és 2 ezer korona volt a járandósága. A közbirtokosság az erdő legfontosabb hasznából a fából évenként bizonyos mennyiséget juttatott tagjainak. Az erdőfelügyelőség szabta meg az évi famennyiséget, az erdőn pedig az úrbéri elnökkel és segítőivel jelölte meg a kivágható fákat. A tagok a fából az úgynevezett illetőség vagy jog alapján részesedtek. Az erdőjog eredetileg a legelőjoggal együtt a szántóföldhöz, a telki állományhoz tartozott. Az erdőelkülönítéskor egy-egy gazda birtoka után járó erdőterületnek a közösből ráeső eszmei részét jelentette. A faluban úgy tartják, hogy egy fél fertál (4 hold) föld után kaptak egy jogot. A közbirtokosság összesen 352 illetőséggel rendelkezett. A gyermekek a jogot a szántófölddel együtt örökölték, de századunkra külön is vált az erdőjog és azt szabadon adhatták, vehették. Az emlékezet szerint Felsőtárkányban 120 pengő volt egy illetőség ára. A fának a jogosultak közötti elosztását a vezetőség intézte. Először megnomerázták a fákat, vagyis megjelölték az egy-egy illetőség után járó nyilasokb a tartozó fákat. Tarvágáskor a tagok joguk arányában egy-egy kisebb erdőrészt kaptak, amit maguk termeltek ki. Ilyenkor a parcella szélén álló fák oldalát megfaragták, és ezekre írták a nyilas számát. Ritkításkor a kivágható szálfákat jelölték meg, az egy nyilas hoz tartozó fák ugyanazt a számot kapták. Arra ügyeltek, hogy egy-egy nyilas ba megközelítően azonos mennyiségű és értékű fa kerüljön, rendszerint egy kocsira való. Az 1930-as, 40-es években már előre kivágott és méterbe , ill. rakásba rakott fát is osztottak a tagok között. A fa elosztása a községházán vagy az iskolában történt, s ez volt a cédulahúzás . A pénztárosnál vezetett lista alapján annyi papírcédulát ké-
