Petercsák Tivadar szerk.: Az életmód változása egy bükki faluban (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 4. Eger, 1982)
Petercsák Tivadar: Az erdő szerepe Felsőtárkány életében
tette az erdő és legelő elkülönítését, ami a földesúri és a parasztbirtok gazdasági egybekapcsolódásának, a határhasználat közösségének a felszámolását jelentette. A rendelet jobbágytelkenként 2-8 magyar hold közötti erdőterület kiadását írta elő, nyolc zsellérnek egy egész telek utáni erdőt számítottak. Az érsek földesúr 1859-ben kötött egyezséget felsőtárkányi jobbágyaival, és az úrbéri faizási gyakorlat, valamint az erdő minősége alapján a maximális 8 magyar hold erdőt számítottak egy jobbágytelekre. így a falu határában levő 11 091 kat. holdnyi erdejéből összesen 360 kat. holdat (3,3%) kaptak a volt úrbéresek. A földesúritól különválasztott erdőt és legelőt nem osztották szét az egykori jobbágyok és zsellérek között, hanem közös kezelésükben maradt. Az erdő- és legelőhasználat szabályozására szervezetet hoztak létre, amelyet a faluban úrbéres birtokosságn ak vagy volt úrbéres gazdaközönségn ek neveztek. A közbirtokosság a falun belül önálló testületet alkotott, és sajátos szervezeti rendje volt. A működést és a közös vagyont érintő minden fontos kérdésben a tagok közgyűlése döntött. A Heves megyei Levéltár őrzi a felsőtárkányi volt úrbéres gazdaközönség gyűléseinek 1922-től 1945-ig vezetett jegyzőkönyveit, amelyek bepillantást engednek a közbirtokosság mindennapi életébe és így komoly forrásértékkel bírnak. Felsőtárkányban a közbirtokosság vezetőségét évenként választották. A szervezet vezetője az elnök ill. gazdaközönségi elnök volt, ő képviselte a testületet a hatóságoknál, tárgyalt a község vezetőivel és az erdészeti hivatallal, s ő vezette le a taggyűléseket. Rendszerint egy módosabb, rátermett gazdát választottak erre a tisztségre, akit mindenki becsült. Munkájáért kaszáló illetményt kapott a közös rétből, és az ügyintézés közben felmerült napidíjait térítették meg. A pénztárnok "tiszteletből szolgált". Az erdő, legelő és rét mellett a közbirtokosság tulajdonát képezték a pásztorházak, bikaistállók a bennük levő állatokkal. Felsőtárkányban a közösségnek kőbányája is volt. A legtöbb bevétel az erdő évenként kitermelt fájából származott, amelyből bányafát, szerfát és tűzifát is értékesítettek. 1922-ben pl. a közbirtokosság bikája használhatatlanná vált, és mivel más bevételi forrásuk nem volt, ezért a közgyűlés úgy döntött, hogy az akácost árverésen értékesítik, és az így befolyt összegből vásárolnak új bikát. A közbirtokosság területén meszet égetőktől rendszeres használati díjat szedtek be és a kő árát is megfizettették. 1925-ben használati díj fejében
