Kriston Vizi József szerk.: A Közép-Tiszavidék népélete (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 1. Eger, 1982)

jelentkezett, mint a XVIII. század templomot, vagy parochiát építő mestereinek ténykedése a faluban, ami tükröződött később a népi építészetben. Azok a falvak, ahol azonos földesúri szándék terelte a kívánt irányba a népélet folyamatos fejlődését, egymásközt rokon vonásokat hordoznak és ezek révén elkülönülnek más, szomszédos falvaktól. Úgy látom, az évszázadokon át egy uradalom üzemszervezetéhez tartozó települések esetében joggal beszélhetünk kulturális csoportról. A népi kultúra előbb tárgyalt ágazataiban, a településforma fejlődésében és a népi építkezés minden megjelenési formájában területünkön az alföldi jelleg uralkodik. így Újlőrincfalva kivételével minden településünk f^fesköSte tes, illetve szálláskertes volt, amit a XVIII. sz. folyamán rendeztek át szabályos formákra. A falurendező elvek a i&t, világi birtokosok kezén lévő településen érvényesültek a legkevésbé: Poroszlón és Pélyen, Nézetünk szerint ez is bizonyítéka az egyházi birtokok történeti-kulturális-néprajzi rokonságának a többiekkel szemben. A népi építkezésben az általános alföldi vonások mellett azonban néhány hegyvidéki elemet is találtunk /a ház közép oszlopa;, kürtös kemence, a házhoz épített "istálló", a csűr megjelenése/. Mindezek magyarázatára több lehetőség kínálkozik. Az egyik szerint a XVIII. századi népességcsere a kultúra olyan expanzióját is magával hozta, aminek csökevényei napjainkig megmaradtak.Egy másik magyarázat, hogy a palócnak nevezett északi, hegyvidéki néprajzi csoport kiterjedésének határai egykor a mainál délebben húzódtak és ezek a