Kriston Vizi József szerk.: A Közép-Tiszavidék népélete (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 1. Eger, 1982)

tapasztott, amit mestergerenda tart. A XVIII. századtól egészen a XIX. sz. végéig készült, az utolsó építési évszám 1893, Újlőrinciárváról ismert. A falu viszonylagos szegénységével magyarázható, hogy itt az áttelepülés utá ni évtizedekben csak tapasztott födémek készültek, minthogy olcsóbbak voltak a deszkás födémnél. A vesszó't, a nádat helyben és talán ingyen meg lehetett szerezni, a fenyő deszkáért pedig fizetni kellett a tutajosoknak. A födém, illetve a mestergerenda egy sajátos tartozéka az első szoba közepe táján, a kemence közelében álló oszlop, amit északi, palóc területen "boldoganyá'!-nak, vagy "boldogasszony fájá"-nak neveztek. Annak ismeretében, hogy e terület milyen gazdasági, kulturális -és politikai szálakkal fűződik az északi tájhoz, külJnös gondot fordítottam a palóc népi kultúra e jellegzetes eleme, a középoszlop meglétének, elterjedésének vizsgálatára. Ennek eredményeként egy oszlopot még funkcióban találtam Poroszlón, aminek a nevét nem tudták, talán régisége miatt, mert 1792-ben készült. A többi faluban már csak emlékével találkoztam: Sarudon boldogasszony fája, Tarnaszentmiklós

on boldoganya, Kiskörén ágas névvel, másutt név nélkül. Tiszanánán a katolikus falurészen bizonyára meg lehetne találni, de itt ilyen irányú kutatás még nem folyt. Helyszíni gyűjtéseink e tájon már főleg nyeregtetőt találtak, de minden jel arra mutat, hogy ennek előzménye a kontytető volt. Sarudon a XVIII. századi uradalmi lakóház teteje volt ilyen, ugyanott a többség szintén nyeregtető, mellettük két le-