Kriston Vizi József szerk.: A Közép-Tiszavidék népélete (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 1. Eger, 1982)

az előírásoknak megfelelőt. Ez tehát a régi falu képe és lássuk most, mi volt a földesúr terve, aminek megvalósítása ra törekedett. Előbb említettük a településfor ma teljes megváltoztatását, a kettős beltelek rendszer megszüntetését, rendezett utcák kiala kítását azzal, hogy a házakat sorba építik, A lakóházak és istállók a kor technikai színvona Ián álljanak. A lakásban legyen két szoba, konyha-pitvar és kamra, a kéményt égetett téglából kell építeni, az istállóban elférjen 4 ló és annak a szokásosnál magasabb ajtaja és padlása legyen. Ezek a rendelkezések az egész, fél és negyed telkes jobbágyokra vonatkoztak, betartásukat pedig szigorúan vették. Ennek ellenére Sarudon panaszolják 1837-ben a. jobbágyok,- hogy a katonai beszállásolás terhe elviselhetetlen, "Tulajdon házainkban ők kívánnak parancsolni", kénytelen a jobbágy házát egyetlen katonának átengedni és ők maguk a fűtetlen kamrában nyomorogni még télen is. Ebből a panaszból és a megfigyelt, leírt épületállomány elemzéséből arra a következtetésre jutunk, hogy a földesúri és állami hatóság intencióinak az.a pontja, mely szerint mindenki köteles két szobát és egy kamrát építeni, maradéktalanul nem valósult meg, A lakás hátsó helyisége - általánosságban a XIX. sz. közepéig - nem szoba, hanem kamra, amiben élelmiszert, eszközöket, szerszámokat tartottak, esetleg aludtak is, de fűteni nem szokták. Ez alol csak a legmódosabbak képeztek kivételt, akiknél a három helyiséges lakás már a XVIII, sz. végén elfogadottá vált. Amíg a fűtetlen kamrában alvás /női lakókamra/ szokása az északi hegyvidéken etnikus specifi-