Kriston Vizi József szerk.: A Közép-Tiszavidék népélete (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 1. Eger, 1982)

civilizációs, műszaki színvonal az emberi létnek, a vagyonnak és az állandó lakásnak azt a bizonytalanságát tükrözi, ami a török hódoltságot, majd a Rákóczi szabadságharcot követő időkben hazánk egyes részein kialakult. Kern kedvezett ez a korszak a békés kereskedelemnek, így a. tutajozás révén szállított épületfa árusításának, cseréjének sem. 0. R. Halaga szlovák kutató a Kárpát medence nyugati felén már a XI. századtól étimutatja a tutajozást és ennek alapján keleten is számolhatunk vele a középkor óta, de a hódoltság után csak 175o körül bukkannak elő adatok a Tiszán épületfát szállító "máramarosi oláhok"-ról• Az épületfa ilyen szállítása és beszerzése mintegy 1925-ig tartott. A Mátra és a Bükk vidékén az erdőbirtokosok - királyi, rendelet hatására - már a XVIII. sz. harmadik negyedében megszűntetik a függesztett tetőszerkezeti elemek, vagyis a szelemen és az ágasfa értékesítését, kiutalását, ott tehát ettől az időtől kezdve csak kivételesen építkezhettek ilyen módon. A tiszai révek szállítási hatósugarán belül /északon Szihalom, Tófalu községekig/ azonban az archaikus tetőszerkezetek tovább éltek, s ilyenek még a múlt század utolsó évtizedeiben is készültek, i960 körül végzett terepbejárásaim során egyedül Poroszlón nyolc egyenes, egész ágasfás és több ollóágasos /"ollótalp

"-as/ szerkezetet figyelhettem meg, A viszonylag nagy számú építési emlék megmaradása nemcsak a tutajozásnak tulajdonítható, hanem annak is, hogy az ólaskertek beépülése után az elhagyott lakóházak szegényebbek kezére csúsztak át, akik képtelenek voltak a műszakilag elévült, állagukban elavult építményeket korszerűbbekre cserélni.