Kriston Vizi József szerk.: A Közép-Tiszavidék népélete (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 1. Eger, 1982)

nak adott szolgálatok szoros összefügését legjobban Tiszahalász esete tükrözi. Az a tény, hogy Halász a püspökség legrégebbi birtokaihoz tartozott arra utal, hogy a püspöki udvartartás már az Árpád korban igyekezett böjti élelmiszer szükségletét egy Tisza menti falu telepítésével biztosítani. A község 1766-ig konvenciós hálászteiepülés volt, melyben parasztok nem is éltek, csak uradalmi halászok. Amíg egyes falvak esetében a jobbágyi szolgáltatások rendszere a fuvarozást, teherszállítást fejlesztette ki, addig Tiszahalászon emellett a halfogást és a halászatot, ami a falu termelő foglalkozásai között később is első helyen állt. Területünk mai lakosságának közös történelméről csak a XVIII, század dereka óta beszélhetünk, mert a középkori népesség folytonossága a XVI-XVII. század folyamán a falvak többségében megszakad. Soós Imre kutatásai azt eredményezik, hogy Poroszló, Sarud, Kisköre és Pély lakossága az I696. évi összeírás szerint teljesen kicserélődött, bár a középkori és az újkori népesség összehasonlító vizsgálata még nem történt meg* Tiszanána és Ujlőrincfalva esetében a kontinuitás valószínű, de nem bizonyított. A XVIII. század derekán végrehajtott földesúri lakosságcserék további mozgást eredményeztek, ekkor a református vallású lakosságot katolikusokkal váltották fel. Ez a második újjátelepülés időben már közelebb esik hozzánk, levéltári adatokkal is dokumentált, így mechanizmusát is meg lehet ismerni. Az első lakosságcsere 1746-1747-ben Sarudon és Kiskörén zajlott le és megállapítható, hogy az új lakosság vagy a közeli katolikus falvakból, vagy a Tiszanánávál szomszé-