Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2003)
Hajagos József: Gyöngyös helyzete és szerepe a szabadságharcban 1849 tavaszán
Kossuth és kíséretének távozása után került sor, mert Árokszállásra akkor érkeztek meg, amikor Kossuthék azt éppen elhagyták. Még egy politikusról, Ragályi Ferdinándról tudunk, aki ezekben a napokban megfordult Gyöngyösön. 0 Gömör megye rozsnyói kerületének országgyűlési képviselőjeként januárban a feldunai (VII.) hadtest kormánybiztosává lett kinevezve, s Vukovics őt is megemlíti az isaszegi ütközet napján, mint aki a táborban tartózkodik. 0 Vukovics kíséretében, vagy a VII. hadtest főhadiszállásával tartózkodhatott Gyöngyösön. 37 Kossuth hamarosan ismét a városba érkezett. Mint említettük, április 7-én a követendő hadműveletekről Gödöllőn újabb haditanácsot tartottak. Miután a kialakult katonai helyzet miatt Kossuth nem számolhatott azzal, hogy a következő napokban a sereg bevonul a fővárosokba, s biztonsága is gondot jelenthetett a katonai vezetésre nézve, elhatározta visszatérését Debrecenbe. Az elért győzelmeken fellelkesülve és továbbiakban bízva, azzal a tudattal is indult vissza, hogy az országgyűléssel elfogadtatja a Habsburg-ház trónfosztását, illetve a függetlenség kimondását. Gödöllőt április 10-én hagyta el, s Hatvanon átutazva érkezett Gyöngyösre. Ludvigh János kivételével korábbi kísérete is vele utazott. Vukovics szerint Hatvanban találkozott az éppen hozzá tartó feleségével. 38 így Gyöngyösre feleségével együtt érkezett meg. Az éjszakát nem töltötte itt, mert még aznap továbbutazott Tiszafüredre. Rövid itt tartózkodását azonban komoly munkával töltötte. Nyolc hivatalos levelet írt, s látogatást tett a városban létesített katonai kórházban. Görgeinek írott egyik levelében azt közölte a fővezérrel, hogy a hadügyminisztérium Bem altábornagy Bánátba történő kivonulása miatt aggódik Erdély biztonságáért. Ebben a levélben közölte azt is, hogy Zurits Ferenc őrnagy máramarosi dandárját szükségesnek tartja megerősíteni. 39 Szemere Bertalan északkelet-magyarországi teljhatalmú kormánybiztost arra szólította fel, hogy a kiállított újoncokat szállítsa Debrecenbe. 40 Miután Repeczky Ferenc Nógrád megyébe is ki lett nevezve kormánybiztosnak, intézkedett napidíjának felemeléséről. Hasonló tartalmú levelet írt az ebben illetékes pénzügyminisztériumnak is. 41 Hatvani tapasztalata alapján, az ellenségtől elszenvedett károkat is méltányolva, hozzájárult ahhoz, hogy Janikovics Alajos lelkésznek kiutalják a hatvani prépostság jövedelmét is. (Miután Horváth Mihály ki lett nevezve csanádi püspöknek, a préposti hivatal nem volt betöltve.) Ezt feltehetően a helyi viszonyokat jól ismerő Horváth tanácsára határozta el. 42 A Danielis János főintendánsnak írt levele Hevest, így Gyöngyöst is érinti. Ebben arra szólította fel az ezredest, hogy a hadmozdulatokhoz közelebb eső megyéket - Nógrádot és Pestet - vegye igénybe a katonai szállításokhoz, s ha elérkezettnek látja rá az időt, mentesítse ez alól Hevest és Borsodot. Ugyanezt kérte az élelmiszerek kiszolgáltatása terén is. 43 Erre még jó ideig nem kerülhetett sor. Két levele kifejezetten gyöngyösi témájú. Matavovszky Ferdinándot, a fősereg vezető törzsorvosát azért rótta meg, mert valótlanságot állít a katonai kórházak jó állapotáról. Általánosságban megfogalmazott elmarasztaló véleményét a helyi katonai kórházban szerzett tapasztalatai alapján írta meg. A kórház helyzetére a következőkben részletesebben ki akarunk 17 VUKOVICS Sebő 1982. 40-41., 49. ÍS VUKOVICS Sebő 1982. 56-57. 39 MOL H 2 OHB 1849:4224., közli KLÖM XIV. 509/a., HERMANN Róbert 2001. 205. 40 MOL H 2 OHB 1849:4225., közli KLÖM XIV. 511/c. 41 MOL H 2 OHB 1849:4222., közli KLÖM XIV. 511/b. 42 MOL H 2 OHB 1849:4227., közli KLÖM XIV. 511/d. « MOL H 2 OHB 1849:4223., közli KLÖM XIV. 51 l/a.