Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2003)

Hajagos József: Gyöngyös helyzete és szerepe a szabadságharcban 1849 tavaszán

A tartalékhadosztályt ezekben a napon megszüntették, alakulatait beosztották a többi hadtestbe. 7 Az összpontosított alakulatok további tevékenységét, így menetvonalukat is, az 1849. március 30-án Egerben tartott haditanács határozta meg. A haditanácsot Kossuth elnökleté­vel és a hadtestparancsnokok részvételével tartották. A haditanáccsal részletesebben kell foglalkoznunk, mivel kevésbé ismert volta a tavaszi hadjárat tervének megszületésével kap­csolatban számos félreértést eredményezett a múltban. Ezek egyike, hogy a hadjárat terve Gyöngyösön született meg. A haditanács időpontja több újabb feldolgozásban is tévesen, március 31-i dátummal szerepel. 8 Ezt a bizonytalanságot egyértelműen feloldhatjuk, ha összevetjük a résztvevők és más kortársak korabeli írásait és későbbi visszaemlékezéseit. Görgei Artúr visszaemlékezé­sei szerint: „március 30-án este Gyöngyösön ért utol Kossuth parancsa, hogy haladék nél­kül jelentkezzem nála Egerben. Másnap reggel Kossuth megbízott, hogy vegyem át arra az időre, amíg Vetter felgyógyul a hadsereg vezetését. Estére visszatértem Gyöngyösre. " Báty­jával megegyezően nyilatkozik öccse, István is. Klapka dátum nélkül szűkszavúan nyilatko­zik az egri tanácskozásról: „Kossuth ... minthogy Vetter állapota még rosszabbra fordult, megbízta Görgeyt a főparancsnoksággal. " Vukovics Sebő, a főhadsereg mellett működő kormánybiztos, visszaemlékezéseiben szintén dátum, s a haditanács konkrét említése nélkül a következőket találjuk: „Már Egerben tapasztalta Kossuth, hogy a vezényletre nézve Füre­den tett ideiglenes intézkedése elégületlenséget szült. Klapka ugyan itt tábornokságra moz­díttatott elő, de mindamellett az öregebb vezérek nem szívesen vették a parancsot az ő neve alatt. Görgeyvel értekezése után, ki rövid órára jött Gyöngyösről Egerbe, Kossuth elhatá­rozta magát Görgeynek a fővezérséget átadni. " Kossuth viszont egyértelműen említi más­napi, március 31-i OHB-nak írt tájékoztatójában a tábornokokkal folytatott megbeszélést: „Tegnap este mind itt nállam voltak a vezérek (Vettert kivéve, ki betegen fekszik Füreden) - megállapítottuk a munkálati terveket... " A legrészletesebben és legegyértelműbben az eg­ri haditanácsról gr. Karl Leiningen-Westerburg - akkor még alezredes és a III. hadtest egyik dandárparancsnoka - emlékezik meg naplójában. Ebből az is kiderül, hogy arra még sötéte­dés előtt került sor. E szerint: „március 30-án ... Damjanichcsal kirándultunk Egerbe... Es­tefelé megjött Aulich, Klapka, aztán Kossuth... Negyedórával később egy törzstiszt néhány segédtiszt kíséretében lovagolt végig az utcán. " Felfedi kilétét is, hogy a lovas nem más, mint Görgei. „Aztán haditanácsot tartottak: Görgey lett a fővezér, de csak ideiglenesen, mert Vetter még beteg volt. Hadtestét Gáspár ezredes vette át, Klapka tábornok lett. " 9 A fentiek egyértelművé teszik március 30-án az egri haditanácsot, de már abban ellent­mondanak, hogy ezen a napon, vagy a következőn történt-e meg Görgei ideiglenes kineve­zése. A két Görgei március 3l-re, míg Vukovics és Leiningen március 30-ra teszi azt. Klap­ka időpontot nem említ, s nem is tudunk szavaiból arra következtetni. Kossuth hallgat Görgei kinevezéséről. Véleményünk szerint sor került Görgei és Kossuth találkozására már­cius 31-én is. Ezt megerősíti konkrét utalás nélkül Leiningen is naplójában a március 31-i 7 MOL P 295 Görgey - lt. b/45/a 14. f., HL 19/136., 19/307., 20/85., CSIKÁNY Tamás 1996. 56. 8 Pl. KEDVES Gyula: A gödöllői hadművelet terve. Megjelent: A tavaszi hadjárat. (Szerk. HORVÁTH László) Hat­van, 1996. Ellentmondásosan szerepel „Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története" (Szerk. HERMANN Róbert. Budapest, 1996) című kötetben is, mivel a Görgei kinevezését tárgyaló írásban március 31-i, míg az események kronológiai felsorolásában március 30-i dátummal szerepel. 9 GÖRGEY Artúr 1988.1. k. 441-442., GÖRGEY István 1883-1887. II. k. 52. o., VUKOVICS Sebő 1982. 36-37., LEININGEN-WESTERBURG Károly 1979. 1, k. 130.

Next

/
Oldalképek
Tartalom