Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2003)
Bolgár Dániel: A „vidéki" társadalmak iskoláztatási stratégiái, avagy a gyöngyösi gimnázium nem gyöngyösi diákjainak társadalomtörténeti megközelítése (1938-1948)
együtt ingadozik az átlagos értékhez mérve igen erősen a tandíjfizetés (r = 0,83). Igaz az is rájuk, hogy az átlagosnál jobban tanulnak (0,15 jegynyivel), és ennek (is?) köszönhetően meglehetősen alacsony tandíjakat, 10-11 P-vel kevesebbet fizetnek. Valójában a vagyon mennyiségére ebből következtetni nem tudunk, de meglepő, hogy az a csoport, mely önreprodukciós szándék esetén, ennek elérésében biztosan nem tudott közvetlen hasznot kinyerni a gimnáziumi képzésből, komoly tanulási sikerességet mutatott, sőt a nem szőlőművelő falvak gazdálkodóival szemben gyermekeiket sokkal nagyobb arányban iskoláztatta be. Különösen érdekes a jelenség, ha figyelembe vesszük, hogy a XIX. század eleji keszthelyi gimnázium vizsgálója kimutatja, hogy a szőlőművesek és (többek között szőlős)gazdák számára mennyire érdektelen és az idő előrehaladtával egyre érdektelenebb volt az iskoláztatás nyújtotta mobilitás. 183 Mi lehetett az oka vajon egy, a járásban átlagos értéknél is kevesebb, valamelyest magasabban iskolázottat felmutató (2,1%) társadalom ilyen erős és alighanem újszerű vonzódásának a magasabb képzettséghez? A válasz nyitva hagyása mellett fel kell hívnunk a figyelmet egyrészt a XIX. század végén a filoxéra- és peronoszpóravész okozta összeomlásra a környéki borászatban, melyből az ezzel foglalkozók egzisztenciájának hosszú távú labilitása következett. Ezt az elbizonytalanodást felerősítette, hogy a rekonstrukció idején a Gyöngyös környéki szőlőkben a kistermelők gazdaságainak száma és termőterülete csökkent, míg a fejlesztések nagy része a gyöngyösi banki tulajdonosi körrel rendelkező szőlőtelepekhez fűződött, 184 ehhez jött a 20-as évek borválsága, majd a gazdasági világválság, így a II. világháborús évek borárnövekedését - az ekkor tapasztalható olykor gyatra terméssel párhuzamosan 185 - sem tudták kihasználni, ezért az új utak keresése szükségszerűség volt, és az egyik kiutat kétségtelenül az iskoláztatás nyújtotta mobilitás mint előremenekülés jelentette. 186 Az érettségin túli egyéni útkeresésre konkrét továbbtanulási adatunk megint csak egy főre nézve van, aki gyöngyöspatai gazdálkodói hátországából a közgazdasági diplomát célozta meg. Összességében a szőlőkultúrával is jellemzett falvak földművelő népessége utódaiban igyekezett a zárt, társadalmi mozgásban korlátozott élethelyzetből, voltaképpen a gazdasági túlélést és biztonságot célozva, ellentétes tapasztalásokból kiindulva, akár a háborús évek alatt, azután pedig különösen, többek között a magasabb szintű iskoláztatás útján kitörni. A jellemzően szántóművelő falvak mezőgazdaságban foglalkoztatottjai sem voltak mentesek ezektől a problémáktól vagy ezek egy részétől, mégis más felépítményt vehetünk szemügyre. Összesen 32, az anyakönyvek szerint főként földművelésből élő családról van szó, akik közül 25 kisbirtokos, a nem önállók pedig a nagybirtokok alkalmazottjai, ill. egyetlen napszámost, azaz tulajdontalant találunk csak. Először azonban vegyük azt a mindössze 3 fős kört, melyet par exellence nagybirtokosnak, mégpedig túlnyomóan szántóművelő 187 181 BENDA Gyula 2001. 111-112.; BENDA Gyula 2002. 177. (L. még a kérdéshez adalékul: SASFI Csaba 1990. 150.) 184 MISÓCZKI Lajos 1988. 153-154.; BODNÁR László 2001. 151-164. -Gyöngyösre számítva tudjuk, hogy a filoxéravész hatására 359 szőlőműves és -birtokos kényszerült ezen okból elköltözésre a megyén kívülre (MOLNÁR József 1990. 50.). 1KÍ BODNÁR László 2001. 174-176. 186 Az előremenekülést, azaz alkalmazkodást egy triviálisabb szférában, éppen a mezőgazdaságban Nagyréde példáján mutatja be: MOLNÁR József 1976. 18-45. (Figyelembe veendő, hogy itt a banki szőlőtelepek vajmi kevés szerepet játszottak.) 187 A legnagyobb szőlőterülettel rendelkező földbirtokosnak is csak birtoka 7-8%-a szőlő. - MAGYAR KIRÁLYI KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL 1937. 132.
