Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2003)
Horváth László: Vámosgyörk története a törökkortól a jobbágyfelszabadításig
szobája, majd előszoba konyhával következett. A végén volt a cseléd szobája. - Az udvaron lóistálló, kocsiszín. Az udvar sövénnyel van kerítve. A kis- és nagykapu lécből. Közvetlen az udvar mellett következik a veteményes kert, ugyancsak sövénnyel kerítve. A termények (takarmány, szalma) számára a községen kívül másik kert van (szérűskert), árokkal körülvéve, nagy léckapuval ellátva. " A györkiek mellett a földesurak is kifejezetten támogatták az egyház fejlődését. Ennek köszönhetően a következő évben, 1766-ban a templomnak már deszkamennyezetet is készítettek. A püspök érdeklődését, majd aktív támogatását is elnyerte az itt folyó egyházi munka. A plébánia létrejötte után két évvel már személyesen idelátogatott, vagyis 1766. július 24-én Canonica visitatio-t tartott. 51 Ezen a napon Eszterházy Károly egri püspök bérmált és egyházlátogatást tartott. A felvett jegyzőkönyvből tudjuk, hogy az az évi munkálatok már javában tartottak, a templomot javították, de a menyezet még nem volt kész. A püspök méretét tekintve a lakosságnak elegendőnek tartotta a templomot. Az első hiteles adattal a lakosság lélekszámáról is e látogatás ajándékozott meg minket. A hívek ismertetésénél ugyanis ékes latinsággal leírták, hogy gyónóköteles Györkön ekkor 521 fő, még nem köteles 246, tahát az összlakosság 767 lélek. További lényeges adat, hogy minden lakos magyar nyelvű és katolikus. Az egyéb felszerelés rekonstruálására jól használható az első plébános által készített fennmaradt leltár. 52 Ez alapján a templom viszonylag jól el volt látva a szükséges felszereléssel. A sekrestyében volt egy asztal, rajta kis szekrényke a kehely, s felszerelése számára. Egy láda a fehémeműek részére, 2 lóca. 4 miseruha felszereléssel, 2 külön stóla, 3 karing, 3 alba, 5 humerale, 2 cingulum, 6 korporáló, 16 purificatorium, 6 palla, 5 burza, 4 kéztörlő, 1 volum. A templom „ércneműi": 1 ércfüstölő, 9 csengő, 1 érc függőlámpa, 1 rézciborium fedővel, 1 aranyozott réz monstrancia, 1 aranyozott réz pacifikálé, 3 bádog olajtartó, 1 áldozati bádog pohár (a hívek áldozására?), 2 bádog ampulla egy tálcával. Templomi berendezés: három színes faragott oltár, 4 alsó terítő (tobalea), 6 oltárterítő, 5 selyem strófia (díszítő elem?), 1 mennyezet (ukbella), 5 selyem lobogó. 1 hordozható Mária kép, 1 kisebb, a halotti tumba részére, 1 hordozható kis Jézus, 1 hordozható nagy feszület, 3 misekönyv. Érdekes módon, ellentétben az egyházlátogatás adataival, Hantsok plébános négy harangról írt. Az igen régi nagyról, melynek koráról, megáldásáról senki sem tudott, az 50 fontos Illés, és a 30 fontos Mindenszentek tiszteletére Eszterházy püspök által megáldottakról, valamint a szentély feletti kis harangról (inkább talán kicsi csengőről). Ez nem volt megáldva, vélhetőleg ez lehetett a beteghez kísérő, vagy lélekváltság harang. Ennyi kinccsel, felszereléssel indult meg az önálló plébániai élet. A felszerelés azonban évről-évre gyarapodott adományokból. 1768-ban a plébános új főoltárt állíttatott fel, s ekkor készült a Szt. Kereszt mellékoltár is özv. Szuhai Györgyné Kantsár Katalin költségén. 1771-ben új szószék készült a plébános és a templom költségén. 1772-ben egy nagyobb kelyhet szereztek be a felszerelésével együtt özv. Szuhainé költségén. 1773-ban miseruhát vettek templomköltségen, új orgonát 5 változattal szereztek be. 1781-ben új zsindelytetőt kapott a templom saját költségén. 53 Még a plébánia újjászervezése előtti időktől volt vallásos társulat Györkön. 1728-ban hagyta jóvá az egri püspök a Sarlós Boldogasszony Társulatot, s az ennek oltalma alatt álló 51 KOVÁCS Béla 1997. 148-152. 52 História Domus I. kötet 1. 53 História Domus I. kötet 5.