Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2003)
Lisztócky László: „Az egyházi költészet Petőfije". Portrévázlat Pájer Antalról
PÁJER ANTAL VERSEI selő volt, alkotásait a kor legrangosabb divatlapjai, almanachjai, szépirodalmi zsebkönyvei rendszeresen közölték. Ez is szerepet játszhatott abban, hogy még Petőfi látogatásának esztendejében Pyrker érsek meghívására ismét Egerbe költözött. 1844. december 2-án a főszékesegyház hitszónokává, 1847. április 8-án pedig az érseki tanítóképző tanárává nevezték ki. Bizonyára Petőfi iránta tanúsított megbecsülése is növelte önbizalmát, ez is ösztönözhette, hogy az egri évek alatt összegyűjtse és közreadja addig megjelent verseit. Első műve, mely borítóján az ő nevét tüntette föl, az Emlékszózat... című óda, mely a nagy jótevő, Pyrker érsek aranymiséje előtt tisztelgett, s 1846-ban önálló nyomtatványként látott napvilágot Egerben. A következő esztendőben Pesten jelent meg Pájer Antal verseinek első reprezentatív gyűjteménye, mely a Szittyavirágok című ciklus szonettjeit és a Petőfihez írt költeményt is tartalmazta. Négy esztendőt töltött Egerben. Nem ismerjük újabb elköltözésének igazi okát. Koncz Ákos nyugtalan, álmodozó természetével, a falusi egyszerűség, csönd és béke utáni vágyával magyarázta távozását. 8 Származása, falun töltött gyermekkora és családtagjainak korai elvesztése is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Pájer Antalban mindig ott munkált a „térjünk vissza a természethez" Rousseau-i nosztalgiája, szeretett visszahúzódni magányának legbensőbb köreibe, feloldódni a természet idillikus közegében. Ferenczy Jakab jegyezte föl róla, hogy füzesabonyi káplánkodása idején a napi teendők elvégzése után a paplakkal szomszédos berkekben sétálgatott, ott „keresett és talált enyhet s vidulást, és emelkedettségében dalba önté érzelmeit". 9 Egyéniségéhez ez az életforma állt legközelebb, erre irányuló vágya teljesült akkor, amikor 1848. június 9-én Tiszabábolnára került plébánosnak. Falusi és papi magányában is magával ragadták az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eszméi. Ezt bizonyítja mindenekelőtt A nemzeti őrsereg dala című verse, mely az isteni igazságszolgáltatás, a jogos önvédelem hitével és pátoszával buzdít a szabadság, a függetlenség védelmére: 1847. PISTEN, ÜTOBATOTT IklIIL ÍÚISIFIIÉL. 8 KONCZ Ákos 1894. 23-4. 9 FERENCZY Jakab és DANIELIK József 1856. 349-50.