Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2001)

Horváth László: Gyöngyöspata története a jobbágyság intézményének megszüntetéséig

A török hatóságok alattvalói magatartást vártak el, így lolyamatosan utasították a patai bírót, hogy haladéktalanul jelenteni tartoznak, ha idegen katonaság tanyázna területükön. Mikor jár el politikusán a bíró, ha jelenti a töröknek, hogy a Koháry földesúr embereivel a dézsmáért éppen megjelent, vagy ha azt elhallgatja? 1647-ben például Hüszejn hatvani kádi azért hurcolta meg Rákos Péter bírót, mert magyar „rablók" és katonák a településen áthajtottak török foglyokat és értékes holmikat zsákmányoltak egy bácskai szandzsákban tett portyázás után, s ezt úgymond, nem jelezték. Kiderült azonban a bíró ártatlansága, illetőleg az, hogy „a jelentést megtenni el nem mulasztották."

39 Máskor a mindenre elszánt hajdúk ellen a pataiak éppen a török hatóságoktól reméltek segítséget. 1675-ben Saban budai defterdárnak a hatvani szandzsákbéghez írt leveléből megtudjuk, hogy „Gyöngyöspata lakosai... hozzám jöttek és elmondották, hogy Rákóczi miatt félelemben vannak... Remélem, hogy amint ezen levelemet megkapja, a nevezett lakosokat, kedvemért kegyesen oltalmába fogja venni Rákóczi és hadai ellen. Ezen szegény emberek az útvonalon laknak és ezért félelemben vannak... "

40 Néha viszont egész mellékes, megdöbbentő dolgokba is igyekeztek a törökök beleszólni, így például az 1600-as években kemény büntetés terhe alatt megtiltották a patai szűcsöknek és szabóknak az akkor nagyon kedvelt „cifra ködmön" készítését. A keresztények számára egészen szokatlan alkalmi terhet jelentett az úgynevezett „vérdíj" megfizetése is. (Mindez persze visszavezethető a muszlim vallásjogra.) Eszerint a lakóhelyek kötelességévé tették az ott élő vagy arra járó emberek testi épségének a biztosítását. Ha valakit megöltek, és gyilkosa ismeretlen maradt, az adott helységnek kellett a vérdíjat megfizetnie. 1683-ban például Pata és Tarján között egy meggyilkolt zsidó hulláját fedezték fel a törökök. A pataiak - megfizetvén a kirótt vérdíjat - erről „cédulá"-t kaptak, amely szerint „ez ügyben őket senki ne háborgassa. " De volt eset a XVII. század második felében, hogy egy meggyilkolt ember teteme után kétszer is be akarta két magas rangú török személy hajtani a pataiakon a vérdíjat.

41 Az 1680-as évekre a káosz a jellemző. Thököly kurucai, a hajdúk, a Bécs alól szállingózó vert török seregek, majd az ő üldözőik, kóborló császári zsoldosok felváltva sanyargatják a várost. Mindenki évekre előre és teljes összegben be akarta hajtani az adót, a Koháryak csakúgy kizsarolták a dézsmát német katonaság beszállásolásával, mint ahogy a török adószedők a túszok elvitelével. A legsötétebb idők jöttek el, most kapott értelmet „a két pogány között" kifejezés, s a két pogánynak még számtalan önkéntes segítője is akadt. Nem lehetett biztonságban senki, nem lehetett okos senki, egyszerűen csak túl kellett élni ezt az évtizedet. Maga a felszabadulás majd olyan pusztulással és pusztítással járt, mint a hódoltsági legrosszabb évek. A rend már Bécs 1683. évi ostromát követően felbomlott. A visszahúzódó törökök, de a fosztogató magyar hajdúk is óriási pusztítást végeztek. A török éra utolsó évében, 1685-ben, Heves vármegyei közgyűlés megállapítása alapján a Mátraalján jóformán csak két lakott település maradt, - Pata és Gyöngyös.

42 A többi község elnéptelenedett, lakosai elpusztultak vagy elmenekültek. Mercy császári tábornok ennek ellenére a két lakott helytől még további 4500-4500 forintot zsarolt ki.

43 A jegyzőkönyvek arról szólnak, hogy „...a hegyek közé menekült családok százai vesztek el éhségökben". Az 1744-ben 80 esztendős Harangozó Ferenc patai jobbágy így emlékezett erre a korra: „... el annyira elpusztulván Pata Várossá Lakossal, hogy csak 30 házban maradtanak Gazdák ... A fosztogató39 SZEDERKÉNYI Nándor 1891. 258. 40 Idézi HORVÁTH László 2001. 57. 41 SZEDERKÉNYI Nándor 1891. 253. 42 SOÓS Imre 1981. 43 SOÓS Imre 1981. 44 HML. Közgyűlési iratok 1687: 5. sz. Polgári perek 244.