Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2001)

Varga Sándor: A hasonszervi gyógymód

7. kép. Dr. Horner (Vezekényi) István (1808-1891) 6. kép. Homeopata gyógyszerdoboz Gyöngyösről így lehetett ez Gyöngyösön is. A kis vidéki mezőváros polgárai között is elterjedt a divatos gyógymód híre, melynek közkedveltségét növelte - mint arról már az előzőekben is szó esett -, hogy mellőzte azokat a kíméletlen orvosi beavatkozásokat, melyek a XIX. század orvostudományának mindennapi eszköztárába tartoztak. Ez a tény azonban kevés lett volna annak eléréséhez, amit Gyöngyösön egy megszállott homeopata orvos, Dr. Homer István az 1830-as évek végére megvalósított, és a jelentéktelen kisvárost a homeopátia azóta méltatlanul elfelejtett fellegvárává emelte. Az emberiség, így az orvostudomány történetében sok esetben fontos szerepet játszott a véletlen. (Gondoljunk csak az orvostudomány területéről a Röntgen-sugár, vagy akár a tbc bacilusának felfedezésére.) A homeopátia gyöngyösi történetét is egy véletlen irányította. Időben és térben a szerencsés egybeesésnek köszönhetően ugyanis a városban megtelepedett egy fiatal orvos és találkozott egy mecénással, aki segítséget nyújtott nagyratörő elképzelései megvalósításához. Az orvost Dr. Horner Istvánnak hívták. (Nevét 1866-ban Vezekényire magyarosította, így a kronológiában ettől az évtől kezdődően így fogom nevezni.) A mecénás neve báró Orczy Józsefné szül. Pejasevich Franciska, aki a városban több ingatlannal is rendelkezett. A hazai orvostörténészek sem Dr. Horner személyének, sem pedig tevékenységének nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget, hiszen sem nevét, sem pedig az általa alapított első magyar homeopata kórházat szinte nem is említik. (A gyöngyösi Bartus József 1997-ben megjelent tanulmánya talán a kevés kivételek egyike.) Munkássága alapján pedig méltán megérdemli, hogy megemlékezzünk róla, és az általa művelt reformista gyógyirányzat gyöngyösi vonatkozásairól és fennmaradt emlékeiről. Dr. Horner István 1808-ban született a Pest megyei Üllőn. Orvosi diplomát 1831-ben szerzett a pesti egyetemen, disszertációját a skarlát tárgyköréből írta. Életpályájának következő ismert állomása már Gyöngyös, ahol mint gyakorló orvos 1835-ben telepedett le. Nagyon gyorsan elismertté vált, hiszen egy évvel később már a város tisztiorvosának választották meg. Azonnal felismerte Gyöngyös katasztrofális közegészségügyi helyzetét. Tudta