Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2001)

Horváth László: Gyöngyöspata története a jobbágyság intézményének megszüntetéséig

Más dolog lelkesedésből feliratkozni egy nemzetőri listára, és megint más elmenni harcolni a szerbek ellen a Délvidékre. A Heves megyei nemzetőrség kötelékében ténylegesen harcoló patait csak elvétve találunk, s az 1848. július 11-én az országgyűlésben Kossuth javaslatára közfelkiáltással megszavazott 200 000 főnyi önálló magyar honvédségbe is csak húzódozva jelentkeztek. Szeptember folyamán a zömmel Heves megyei toborzása 26. honvédzászlóaljba újoncoztak, s itt vagy más alakulatoknál a szabadságharcot - az utólagos visszaemlékezések ellenére -, 21 patai küzdötte végig: Balogh Imre huszár, ifj, Balogh László gyalogos, Bognár ragya Mihály huszár, Boldog Mihály gyalogos, Czéh Ferenc gyalogos, Czinkóczi János huszár, Gerhát Mihály gyalogos, Iványi József huszár tizedes, Iványi Mihály gyalogos, Kecskés Boldizsár gyalogos, Kecskés János huszár, Kerekes János gyalogos, Kiss kisó János huszár, Lévay Pál gyalogos, Maka szőke Alajos gyalogos, Markus Enoch gyalogos, Mezey György gyalogos, Molnár Gáspár gyalogos, Rácz József huszár, Tóth Flórián gyalogos, Tóth Mihály gyalogos. (Önkéntesek elégtelen száma miatt sorsvetéssel döntötték el a honvédséghez kerülők személyét, de a tehetősebb ifjak helyett sokszor a szegényebb sorsúak lettek megfogadva.)"

3 1849. január 22-én császári csapatok vonultak be Patára, s a mezőváros élelmezni kényszerült a megszállókat. A viszony egyébként nem volt ellenséges, csak a teher lett egyre nagyobb, ahogy a császáriak a térségbe egyre több katonát vezényeltek a kápolnai ütközethez készülve. Windischgrätz csapatai március közepén adták fel véglegesen Patát, a szolnoki csata hírére fokozatosan Pest felé húzódtak vissza. A tavaszi hadjárat diadalittas napjait követően 1849. július 11-én ismét idegen megszálló kezére került a város. Az orosz cár ellenséges hadai észak felől érték el a települést, s szereplésüket utólag is csak a sáskajáráshoz lehet hasonlítani."

4 Az orosz cári seregek 1849 évi bevonulásának emléke sokáig elevenen élt. Még 1947-48ban Luttor Máriának is megmutogatták a tömegsírok helyét, elmondták a gazdák a nagyszülőktől hallott történeteket, apósom mesélte, 1842-ben született, 6 éves gyerek volt, akkor kezdett iskolába járni, a fáskertben volt a sarkon egy nagy gömbölyű kő, oda felült, látta hogy jöttek a pikával a muszkák... " A bevonuló seregek egy órai szabadrablást tartottak a mezővárosban. Nekimentek mindennek. Édesanyám tudott tótul, kérte, hogy ne bántsák, a parancsnoknak rimánkodott, megszánták, letették az övét... " - mesélte Maka Károly. Különösen emlékezetes maradt, hogy a kiéhezett oroszok a határban minden elfogyasztottak. „... Farkas almát, kis tököt megették, jött is a kolera ..." Több tucat cári katona halt meg Patán és a határban a járvány következtében. A tömegsírjuk helye is akkor még ismert volt, „nagyon sok volt itt a majorban elásva. Ráöntötték a meszet... " - mondta Kerékgyártó Kiss Mária."

5 A szabadságharc leverése után az élet hamar normalizálódott. A mezőváros élére ugyan új elöljárókat neveztek ki a Bach-huszárok, de a tanácsban megmaradt a helybeliek túlsúlya, jobbára közmegelégedéssel intézték az ügyeket. 185l-re a város tisztikarát Stummer Ignác bíró, Berecz Gábor hadnagy és Saári József jegyző alkotta. A településen 424 ház állt, ebből 16 volt urasági ház, 118 a telkesjobbágyoké, 279 a zselléreké, a községé 8, lelkészé, tanítóé 3. Az 575 családfő 2405 főnyi teljes lélekszámot takart."

6 Egész telkes (volt) jobbágy 15, háromnegyedtelkes 5, fél telkes 82, negyed telkes 17 fő volt, azaz 119 család osztozott a mindösszesen 64 telken. A közel hatszáz családnyi lakosságnak tehát túlnyomó többsége földnélküli zsellér volt. Az adatfelvétel érdekessége, hogy a 275 keresztény zsellérház mellett megemlékezik 4 zsidó zsellérházról is, melyekben ösz113 HORVÁTH László 2001. 78. 114 HORVÁTH László 2001. 79. 115 Luttor Mária 1947. évi gyűjtése. EA. 2059. 116 HML. Letétek 2011.