Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2000)

Fülöp Lajos: Arcképvázlatok Gyöngyös XX. századi irodalmából

Mindenek fölöt az te Igédet követnünk engedgjed annak Utánna az mj testünknek gongját te viselljed Az száraz földet Éghj harmattal zjrosicz meg nekünk, hogy életünkben, mjnden ödőben csjak te reád Nézzünk. Agj eszöt Nekünk Hatalmas Isten my nagj szük: ségünkben, agj eszöt nekünk fölséges Isten Alkalmas üdőben. Igaz vagj penig fogadásodban mjnden beszéded: ben, azért te hozzád mj is foljamunk mjnden életünkben. Szjvet te kjvánz, nagj szjvünk szerént my könörgünk Neked az te fjadért hjszünk meg halgacz, kj kedves te neked. Djcséret Neked Attja Ur Isten az te sz, fjaddal, az szent lélekkel, sz. Háromságnak mjnd örökké Amen. A szerző utolsó gyöngyösi vonatkozású ismertetését a Magyar Kultúra I. (1916) közölte A Gyöngyösi Irodalmi Társaság Evkönyve címmel (185.1.). Mindent egybevetve: Alszeghy Zsolt egyik korai munkájában - még alig húszévesen - a drámaíró Illei János életét és működését mutatta be (1908). Az iskoladrámák mindig is foglalkoztatták (főként a ferences és a jezsuita drámai emlékek vizsgálata). Tudvalévő, hogy a XVI-XVIII. században Magyarországon rendszeres színjátszás szinte csak az iskolákban létezett (így pl. Gyöngyösön is!), s a latin kezdetek után a XVI. századtól egyre inkább magyar nyelven jelentkezett. Nálunk ez a gyakorlat lett az alapja a hivatásos színjátszásnak is. Szerzőnk érdeklődésének másik kedvelt területe a magyar lírai költészet kutatása (különösen a XIX. század és a XX. század elejének lírája, illetve kéziratban maradt utolsó nagyobb szabású műve (1959-61) is a magyar líra történetével foglalkozik). Nem véletlenül, hiszen a mi irodalmunkban kezdettől fogva a líra számít vezető műfajnak. Alszeghy, mint irodalomtörténész, hamar túltette magát a pozitivizmus aprómunkáján, az adathalmozáson, s egyre inkább a fejlődéstörténet láttatására, az összefüggések feltárására és a rendszerezésre törekedett. Ezt mutatják nagyobb terjedelmű szintézisei is. Vizsgálatának módszere sajátosan komplex volt: figyelembe vette a művek elvi hátterét, történeti összefüggéseit, világirodalmi kapcsolatait, nem utolsósorban nyelvi és esztétikai vonatkozásait. Különösen izgatta az eddig még kevésbé ismert korszakok és műfajok feltárása, bemutatása. Ezek vizsgálatát bőséges példaanyaggal és számos új értékelési szemponttal gazdagította. Emellett arra is tudott időt szakítani, hogy részt vegyen az egyetemi és a szaktudományos közéletben. Magatartása mindvégig nyílt és következetes volt: igyekezett távol tartania magát a társadalmi erők hatalmi harcaitól, szemléletében és munkájában is az „önelvűség"-re törekedett. Alszeghy Zsolt annak a magyar irodalomtörténet-írásnak a kiemelkedő képviselője volt, amelynek alapjait nagy elődei, a XIX. század irodalomtudósai rakták le. Egy életet áldozott ennek a szép és hasznos tevékenységnek a megvalósítására. Munkássága azt bizonyítja, hogy irodalmi értékeink gyarapítása és összegzése is lehet olyan alkotás, amely kiállja az idők próbáját, az alkotó pedig - ha megkésve is - nemzedékének klasszikusai közé emelkedhet.