Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2000)
Fülöp Lajos: Arcképvázlatok Gyöngyös XX. századi irodalmából
Bán Imre (1905-1990) Bán Imre filológus, irodalomtörténész 73 nemcsak munkásságával, hanem egyéniségével is hatott. Lehetetlen volt oda nem figyelni rá! Az ember egyenességére, a tudós felkészültségére, a tanár igényességére, - egyszóval: a személyes varázsára. Tiszteletére el kellene zarándokolni Egerbe, a gyermek- és ifjúkor helyszínére, meglátogatni Budán az útnak indító Eötvös-kollégiumot, fel kellene idézni a Mester, Horváth János emlékét, végigbandukolni Párizsban a Szent Mihály útján, és átélni a Quartier Latin hangulatát, elidőzni Gyöngyösön, az öreg gimnáziumban, felkeresni a Bruckner-kerti házat, a ferences könyvtárat, kedvelt tartózkodási helyeit, és persze Debrecent, az álmok városát: a Nagytemplomot meg a Református Kollégiumot, sétálni egyet a Hatvan utcában vagy a Nagyerdőn, beülni az egyetem Xl-es tantermébe, bekopogni a III. emeleti dolgozószobába, vagy csak bepillantani a könyvtári kutatóba, sorokat mormolni a Divina Commediá-ból, és elnézni messze délre, Dante szülőhazája, a napfényes Itália felé... Ez lenne az igazán méltó hozzá! Curriculum vitae-je könnyen összefoglalható: 1905. december 2-án született Budapesten. Középiskolai tanulmányait Egerben, az egyetemieket Pesten végezte, a Bölcsészettudományi Kar magyar-francia szakán, mint az Eötvös-kollégium tagja. Tanári oklevelét 1930-ban szerezte. Ezt megelőzően jelentős állomás volt életében az 1928/29-es tanév, amikor állami ösztöndíjasként a párizsi Sorbonne-on tanult. Bán Imre negyvenöt esztendőt töltött a katedrán: fele-fele arányban középiskolában és egyetemen. 1930-tól 1952-ig gyöngyösi gimnáziumi tanár, majd 52-től a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem adjunktusa, 54-ben docense, 62-ben pedig professzora, egyben az I. sz. magyar irodalomtörténeti tanszék vezetője. Pályája a félszázadnyi időben egyenletesen, folyamatosan ívelt felfelé. Már gyöngyösi évei alatt, mint vidéki tanárember, amellett, hogy kiemelkedő oktató-nevelő munkát végzett, európai szinten művelte a tudományszakát. Akkori tevékenysége a provincializmus szükségszerűségének az eleven cáfolata. Eszményképe a tudós tanár volt, a tudomány időszerű problémái mellett állandóan foglalkoztatták a módszertan, a gyakorlat kérdései is. Órái maradandó élményt jelentettek: átszellemülten, logikusan magyarázott, és csakis a tényeket tisztelte. Műelemzéseit a filológiai megalapozottság és a komplex szemlélet, a történeti, esztétikai, stilisztikai szempontok együttes alkalmazása jellemezte. Az egységes anyanyelvi műveltséget terjesztette, - irodalom és nyelv kölcsönös egymásrautaltságának a szellemében. Bán Imre nemcsak kiváló tudós, hanem hivatott nevelő is volt, aki példát mutatott emberi tartásból és tapintatból. Azokban az években, a vagyon-, majd a hatalomgyűjtés időszakában csak egyféle tekintélyt ismert, a szellemit, az alkotóit. Került minden beavatkozást tanítványai életébe, nem is közvetlenül ő, hanem a téma, az óra atmoszférája nevelt. Módszere sok tekintetben Németh László vásárhelyi törekvéseihez hasonlítható. Az iskolát olyan műhelynek tekintette, „ahol nem külső bilincsek, hanem valami szellemi szubsztrátum: a tananyag köti össze a bennlevőket. Harminc-negyven ember ül az óra 73 Előadásként hangzott el 1991. június 22-én Gyöngyösön, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Bán Imre emlékülésén és emléktábla-avatásán. (In: A Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium Értesítője 1984-1994. 20-25.)
