Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 2000)
Fülöp Lajos: Arcképvázlatok Gyöngyös XX. századi irodalmából
Színikritikáit rendszeresen közölte a Napkelet című folyóirat, de írt az Irodalomtörténetbe, az Irodalomtörténeti Közleményekbe, a Budapesti Szemlébe, sőt napilapokba (Magyar Nemzet) és színházi orgánumokba (Film, Színház, Muzsika) is. Mint színikritikus, méltó folytatója a XIX. század haladó kritikai hagyományainak, Bajza, Gyulay Pál, Salamon Ferenc és mások munkásságának, a későbbiek közül pedig főleg Péterfy Jenő, Beöthy Zsolt és Schöpflin Aladár nevére hivatkozhatunk. Kritikai tevékenységének értékeiről az Irodalomtörténet című folyóirat is nagy elismeréssel írt: „... el kell ismernünk, hogy ebben a tárgykörben legkiválóbb szakembereink közé tartozik, aki elméleti és gyakorlati kérdésekben egyaránt helyesen foglal állást és jótékonyan hat a szak- és közvéleményre." 61 Dramaturgként elsősorban a régi magyar színműveket korszerűsítette (1. Gaál József: A peleskei nótárius, Kisfaludy Károly: Csalódások, Kisfaludy Sándor: A Dárday-ház, Eötvös József: Éljen az egyenlőség!, Teleki László: Kegyenc), frissebbé, élvezhetőbbé formálta kortársai számára; ezeknek az előadását gyakran maga is rendezte. 62 Munkássága azonban nemcsak a régi magyar színművek korszerűsítésére terjedt ki, hanem mint drámaíró, saját művek megalkotója is jelentős. A Nemzeti Színházban bemutatott drámái a következők: Az első diadal; történelmi színmű (1940), Sorompó; színmű (1940), Hatalom; modern vígjáték (1943). Színikritikai és színműírói tevékenysége mellett különösen irodalom- és drámatörténeti munkái (cikkei és tanulmányai) figyelemre méltóak. Főbb művei (időrendben): A magyar népdal hatása műköltészetünkre (1907), A magyar népszínmű sorsdöntő évei (1913), Irodalomtörténetírás és művészettörténet (1917), A rajzforma fejlődése elbeszélő irodalmunkban (1925), Huszonöt év a magyar társadalmi dráma történetéből (1926), Hevesi Sándor (1930), A magyar dráma története 1867-től 1896-ig I—II. (1937-^I4) 63 , Csiky Gergely színművei (1942), A magyar drámai irodalom története 1867-től 1896-ig (1947). 64 Műfaji szempontból igen változatos ez a munkásság; dicséretes a művek témaválasztása, sokrétűsége és eredetisége. De ki kell emelnünk a szerző tudós alaposságát, írói elhivatottságát, stílusának szépségét és olvasmányosságát is. A harmincas években belső munkatársa volt a készülő Világirodalmi Lexikonnak, pályája vége felé pedig a Magyar Nyelv Értelmező Szótárának. Galamb Sándor számára megadatott a hosszú élet ajándéka: nyolcvanhat éves korában, 1972. november 8-án Budapesten hunyt el. Halála miatt A tragédia története című nagyszabású munkáját sajnos már nem tudta befejezni. Mint ember, rendkívül közvetlen, jókedélyű és rokonszenves egyéniség volt. Tanári tevékenységét nagy tárgyi tudás, érdekes és színes előadásmód, meggyőző magyarázat jellemezte. Szakíróként a kritikus és a kutató szemléletével vizsgálta az irodalmat. Sőt: jelentősebb tanulmányai is inkább a kritikus érdeklődéséből nőttek ki. Olyan korban élt 61 Ld. a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium Jubileumi Emlékkönyve. 1984. 125. 62 Magyar Életrajzi Lexikon III. 228—29. 63 Irodalomtörténet 19: 181. 64 A mű BAYER József: A magyar drámairodalom története, a legrégibb nyomokon 1867-ig ( 1897) című munkájának méltó folytatása. 9. kép. Galamb Sándor (1886-1972)
