Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1998)
Hajagos József: Dessewffy Arisztid, a vesztes ütközetek bajnoka
császáriak nyomása alatt. Dessewffynek azonban sikerült annyira rendeznie a lovasságot, hogy fedezni tudták a magyarok visszavonulását, ami a kormány szándékaival ellentétben nem Aradra, hanem a magyarok által erősen ostromolt Temesvár felé történt. 82 A Szeged környéki harcokban, elsősorban Dembinski önbizalmat emésztő hadvezetése következtében, megingott a magyar csapatok harcképessége. Ezt tovább emésztette a császári csapatok lendületes üldözése. A teljes felbomlástól a magyar csapatokat csak Dessewffy óvta meg, aki lovasságával dicséretesen igyekezett feltartóztatni az üldöző császári csapatokat. Komoly utóvédi harcokra került sor augusztus 6-án Obesenyőnél és augusztus 8-án Csatádnál. Kmety György tábornok Kisbecskereken csatlakozott hadosztályával és Gr. Vécsey Károly temesvári ostromseregével a magyar erők létszáma közel 60.000 főre növekedett. Ennek azonban alig fele volt azonos harcértékű a császári csapatokkal, amelyek 28.000 fővel érkeztek Temesvár alá. Itt került sor augusztus 9-én a szabadságharc eldöntő ütközetére. Dembinski itt sem szándékozott jelentősebb ütközetet vívni, de a parancsnokságot tőle átvevő Bem altábornagy igen. A balszárnyon a Kmety-hadosztály, a centrumban a IX. és X. hadtest, míg a jobbszárnyon a Vécsey ostromseregéből megerősített IV. hadtest foglalt állást. Tőle jobbra Dessewffy lovassága foglalt állást és fedezte az Aradra vezető utat. A Bem által elrendelt magyar előrenyomulás kezdetben sikeres volt, de Kmefy kivételével végül mindenhol visszaszorították a magyarokat. A császáriak a jobbszárnyra fejtettek ki nyomást, hogy leszorítsák a magyarokat az aradi útról. Ez a törekvésük sikerrel is járt és a magyarok oldalába kerülő császári csapatok elől rendetlen futásban keresett menedéket a X. és a IV hadtest, magukkal rántva a többi alakulatot is. Az általános megfutamodásban Dessewffynek sem sikerült összetartania a lovasságot, megkezdődött a magyar sereg felbomlása. A vereséghez hozzájárult az is, hogy Bem lováról leesve súlyosan megsérült és a vezényletet senki sem volt képes helyreállítani. A végső tragédia napjai A temesvári vereség után az események felgyorsultak. Az Aradra augusztus 9-én megérkező Görgei a vereségről és a felbomlásról érkező hírek következtében értelmetlennek tartotta a további küzdelmet. Kossuth és a kormány augusztus 11-én lemondott. Az aznap tartott aradi haditanács az oroszok előtti fegyverletételről döntött, amelyre augusztus 13-án Világosnál került sor. Míg ezek Aradon és a Görgei vezette hadseregnél végbementek, tovább tartott a magyar seregek felbomlása Erdélyben és a Délvidéken, s megindult az egyes seregtestek kapitulációja. A temesvári ütközet után a déli hadsereg maradványai Lúgosnál gyülekeztek, amelyeknek a visszavonulását Kmety csapatai fedezték. A hátvéd szerepét augusztus 12-én a másik viszonylag még harcképes hadtest, a Vécsey vezette V. vette át. Ez a Béga mögött Kiszetónál foglalt állást. Augusztus 12-én érkezett Lúgosra a lemondott Kossuth is, akinek Dessewffy és Kmefy úgy nyilatkoztak, hogy a nehezen összegyűjtött csapatok nem képesek további ellenállást kifejteni, ha csatára kerülne sor, az első ágyúlövésre szétszaladnának. A tábornokok véleménye és a tapasztaltak alapján Kossuth is reménytelennek látta a további küzdelmet. Gyakorlatilag ez fogalmazódott meg augusztus 14-én Bemnek írott levelében is. Bem azonban még nem látta reménytelennek a küzdelmet. Az összegyűjtött csapatokkal Erdélybe kívánt vonulni, ahol még lehetségesnek tartotta győzelmek kivívását. A magyar 82 HERMANN Róbert 1996: 389-390, KATONA Tamás 1979: 171-173.
