Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1998)
Hajagos József: Dessewffy Arisztid, a vesztes ütközetek bajnoka
főtisztek azonban nem osztották Bem véleményét. Időközben többen már a Törökországba való menekülést választották, így Perczel, Dembinski és Mászáros tábornokok. A menekülési utat Karánsebes és Mehádia között a lengyel és az olasz légió fedezte Wysocki tábornok parancsnoksága alatt. Augusztus 15-én Karánsebesre különítette ki Bem Lázár Vilmos ezredes vezetésével a IX. hadtest maradványait is, nagyjából 2.000 főt. Bem elképzeléseire a legnagyobb csapást Vécsey szembefordulása jelentette. Vécsey augusztus 16-án Facseten kijelentette, hogy Görgei példáját kívánja követni és hadtestével lerakja a fegyvert az oroszok előtt. Másnap Vécsey el is vált hadtestével Bemtől. Bem Guyon tábornokkal, s a déli hadsereg egyes maradványaival, mintegy 5.000 fővel Dévára vonult. Itt már ő is átlátta a további küzdelem értelmetlenségét, s a csapatokat hátrahagyva, kevés katonával Törökország felé indult. 83 Sajátosan alakult Dessewffy helyzete az utolsó napokban. Mint említettük, ő is Lúgosra ment a temesvári ütközet után. A helyzet reménytelenségét Kossuth előtt is kifejtette. Bem elképzelésit nem támogatta. Lázár Vilmos naplójából tudjuk, hogy Bem továbbra is a lovasság parancsnokaként számolt Dessewffyvel. A lúgosi magyar tábort feltehetően augusztus 14-én éjjel hagyta el. Szándéka szerint Törökországba kívánt távozni. Augusztus 15-én azonban Szákulnál csatlakozott a Karánsebesre rendelt Lázár Vilmos ezredes csapataihoz. Lázár előtt kinyilvánította, „hogy mint önkéntes akar...szolgálni, míg a katasztrófa be nem következik. " Másnap Karánsebesre vonultak, ahol csatlakozott hozzájuk Török János alezredes hadoszlopa. Karánsebesről Dessewffy levelet írt Bemnek a IX. hadtest maradványainak még lehetséges feladatairól, a Törökországba való vonulás fedezéséről, s mellékelte Kossuth előző napi levelét is, amelyre már utaltunk. Karánsebesről Lázár Vilmos két tisztet küldött Görgeihez, hogy a fegyverletételről meggyőződjék. A kiküldött tiszteket azonban Simbschen vezérőrnagy lovasai elfogták. Simbschen megbízott tisztje által megadásra szólította fel Lázárt. Dessewffy időközben megkapta egykori huszártiszt társának, a vele egyidős, s az akkor a császári IV. hadtest parancsnokaként tevékenykedő Hg. Friedrich Liechtenstein altábornagynak a barátságos levelét. Az altábornagy neki és Lázárnak is kegyelmet helyezett kilátásba. Dessewffy a levél hatására lemondott emigrációs szándékáról. Ebben közrejátszott az is, hogy nem akart elszakadni feleségétől. A levél nagy hatással volt Lázárra is. A fegyverletétel elhatározása kapcsán a következő szerepel a naplójában: „Egy Liechtenstein hercegtől érkezett levél elhatározásomban megerősített. " Ezek után Lázár — szabad elvonulás fejében - fel is ajánlotta a fegyverletételt, de ezt Simbschen nem fogadhatta el. így 1849. augusztus 19-én Lázár csapatai feltétel nélkül rakták le a fegyvert Karánsebesnél. Dessewffy még Lázár csapatának fegyverletétele előtt adta meg magát a császári előőrsökhöz lovagolva. 84 Lázárt és Dessewffyt előbb Karavánra, majd Lúgosra kísérték. Lázár naplója szerint Simbschen és Wallmoden tábornokok is udvariasan, rangjuknak megfelelően bántak velük. Lúgosról előbb Temesvárra, majd Aradra szállították őket. Aradra augusztus 25-én érkeztek. Ugyanekkor érkeztek meg a magukat Világosnál megadó tábornokok is. Haynau Ernst törzshadbírónak írt augusztus 25-i levelében jelezte, hogy Dessewffyvel és Lázárral sem akar másképpen bánni, mint azokkal a tábornokokkal, akik az oroszok előtt adták meg magukat. Liechtenstein altábornagy egyébként tartotta a szavát, közbenjárt érdekükben. Dessewffy feleségének is megígérte, hogy kieszközli a kegyelmet férje számára. Az 83 HERMANN Róbert 1996: 392-393, 398-400. (Kedves Gyula), 400-401. o. (Csikány Tamás), KATONA Tamás 1979: 173-178. o. 84 KATONA Tamás 1979: I. k. 28, 176-178, II k. 151-152. o, HL 1848/49 42/262 h.