Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1998)

Hajagos József: Dessewffy Arisztid, a vesztes ütközetek bajnoka

személyes bátorságról és ügyes vezetői képességről tett tanúbizonyságot. A tüzérségi párharc után sikeres támadást hajtott végre a szárnyakon és sikerült visszavernie az oroszok ellentámadását is. A küzdelemnek újabb orosz csapatok megjelenése vetett véget, amelyekkel a megütközést már nem vállalták a magyarok és visszavonultak. Az oroszok nem üldözték a visszavonuló Dessewffy, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy időközben Jászfelsőszentgyörgyig előrehúzódott Wysocki is a gyalogsággal. Az ütközetben a magyarok 100, míg az oroszok 60 főt veszítettek. Az ütközetben részt vett Degré Alajos a következőket írta Dessewffyről: „Sorainkban küzdött önkénytesen Dessewffy Arisztid, teljes tábornoki díszben, mellén a másodrendű érdemkereszttel (csak 3. osztályú katonai érdemrenddel tüntették ki — H. J.), s mert a veres attilát meg a keresztet látták a muszkák, később állították, hogy az a püspök, aki velünk attakír-ózott, roppant vitéz volt. "

81 Aturai ütközettel ugyan Görgei csatlakozását nem tudták elősegíteni, de azt elérték, hogy csapatokat vontak el az Ipoly völgyében keletre vonuló magyarok üldözésétől. A tiszai hadsereg csapatainak zöme visszavonult Abonyba, majd július 24-én Nagykőrös, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kistelek útvonalon Szegedre vonultak, ahová július 29-én érkeztek meg. •A Török Ignác vezetésével itt elkészített sáncok megszállásához kevés volt a tiszai hadsereg közel 20.000 embere. Egyik hadosztálya Lenkey Károly ezredes vezetésével a Tiszántúlon vonult vissza, s július 29-én Hódmezővásárhelyre érkezett. A szegedi sáncokba vonult be az Alessandro Monti ezredes hadosztályával megerősített IV. hadtest is. így összesen 34.000 fő összpontosult Szegednél. Haynau csapatainak zömével - 46.000 fővel - július 24-én indultak el Szeged felé. A császári jobb szárny Szabadkára, a bal szárny pedig a Tiszán Szolnoknál átkelve a Lenkey-hadosztály után nyomult. A centrum -25.000 fő - Haynau személyes vezényletével szintén július 29-én ért Szeged alá. Haynau jobb és bal szárnyával át akarta karolni a magyar erőket, amelyeket annak megtörténtéig az általa vezetett centrummal akart lekötni. A magyarok a követendő hadműveletekről a július 29-i haditanácson döntöttek, illetve nem döntöttek. A Haditanácson részt vett Dessewffy is. Itt előbb a fővezér személyéről kellett dönteni, mert Mészáros lemondott beosztásáról. Viharos jelenetek után végül Dembinski lett az új főparancsnok. Vetter Antal a sáncokra támaszkodva támadó fellépést javasolt az egymástól jelentős távolságra elhelyezkedő császári centrum és jobbszárny ellen, de ezt Dembinski az erők elégtelenségére hivatkozva elvetette. így a magyarok védelmi állást foglaltak el. Dembinski azonban elégtelennek tartotta erőit a nagy kiterjedésű sáncok védelmére és augusztus 1-én és 2-án Szegedet feladva átvonult a Tisza bal partjára. Dembinski azonban Újszeged megtartására sem gondolt komolyan. Elsősorban déli szárnyát igyekezett megerősíteni, hogy biztosítsa a Törökország felé történő elvonulást. Ramberg altábornagy hadtestének a Tiszán való átkelésének a megakadályozására jelentős erőket különített ki augusztus 2-án és 3-án a IV hadtestből Törökkanizsa felé. Az újszegedi sáncokat csak kevés erővel, mindössze 5 ágyúval és 4 század gyalogossal szállta meg. Ezek ellenében augusztus 3-án Haynau kierőszakolta az átkelést, s a magyarokat Szőregre szorította vissza. Augusztus 4-én az elkészült hidakon a császári csapatok zöme is átkelt Újszegedre. Másnap került sor a szőregi ütközetre, amelyet Dembinski csak feltartóztató jelleggel vívott. Le akarta lassítani a császáriakat, hogy zavartalanul vissza tudjon vonulni. Ezt Ramberg ókanizsai átkelése is veszélyeztette. Az ütközetben a magyarok részéről csak a rendelkezésre álló erők egy része, elsősorban a IX. hadtest gyalogsága, a lengyel légió és a lovashadosztály vett részt. A Dessewffy által vezetett lovasok a magyarok balszárnyán helyezkedtek el. Dembinski későn vetette be őket a megkerülő császári lovasság ellen. A magyar lovasság meg is ingott a 81 HERMANN Róbert 1996: 377-378. o. (Csikány Tamás), DEGRÉ Alajos 1983: 274. o.