Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1998)
Hermann Róbert: Poeltenberg Ernő, a szabadságharc tábornoka
egyhangú beleegyezését bírta, szintén ezt bizonyítja. „Igaz, hogy használtuk a jelvényeket és pecséteket, mert megküldték őket nekünk, és harcoltunk, mert szemben álltunk az ellenséggel", de csak az első pillanatra vártak, hogy az előőrsök útján őfelsége egy kiáltványt vagy felszólítást juttasson el hozzájuk, s letegyék a fegyvert és őfelsége rendelkezésére álljanak. Kiegészítésként hozzátette, hogy amikor 1848 októberében a parndorfi táborban már előre elkészített listákat küldtek meg minden csapatnak azzal a felszólítással, hogy tanúsítsák aláírásukkal, hajlandók-e harcolni az alkotmány és az uralkodóház fennmaradása érdekében, Poeltenberg, majd példáját követve századának más tisztjei nyomatékosan hozzáfűzték: „igen, de csak az uralkodóház fenntartásával". A hadbíró utoljára a magyar kormánytól kapott kitüntetéseivel kapcsolatban kérdezte Poeltenberget. A tábornok elmondta, hogy áprilisban megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát, de az indoklásba hiba csúszott, „mert az okiratban az adományozás okaként a váci csatában való kitűnő részvételem szerepel, pedig én ebben a csatában nem vettem részt, hanem Pest felett két óra járásra a Duna mentén tartottam a vonalat". 113 Poeltenberg a második kihallgatási forduló lezárása előtt két nappal, szeptember 12-én levelet kapott Leopold von Hennet bárótól, Csehország főbírájától. Hennet tizenhét éves fia, az ifjabb Leopold magyar fogságba esett, s Poeltenberg június elején szabadon bocsátotta az ifjú hadapródot. Hennet báró köszönetet mondott Poeltenbergnek azért az emberséges bánásmódért, amiben fiát részesítette, s felhatalmazta Poeltenberget, hogy ha kívánja, használja fel sorait. Ezért Poeltenberg szeptember 15-én egy utólagos beadvány kíséretében, „mint a foglyokkal szemben tanúsított bánásmódunkra vonatkozó bizonyítékot is" benyújtotta Ernst törzshadbírónak. 114 Ujabb tizenegy nap kellett ahhoz, hogy Ernst elkészüljön a tárgyal ás vezetői előterjesztéssel (votum informativum). Ernst összefoglalta a vallomásoknak a vádlottakat terhelő adatait, illetve a mentségükre felhozottakat. Megállapította, hogy - Gáspár András kivételével — valamennyi vádlott „csatlakozott a lázadó hadseregben való szolgálattételével a királyi hatalom fenntartása és a rend és nyugalom helyreállítása céljából Magyarországra bevonuló cs. kir. hadsereg elleni, a magyar lázadó kormány által elrendelt erőszakos ellenálláshoz", s valamennyien harcoltak „az április 14-i debreceni országgyűlési határozatok végrehajtásáért, Magyarországnak a császárságtól való elszakadásáért és az uralkodóház kizárásáért, s ezáltal ezeket a határozatokat tettleg elismerték". Ezzel megvan a jogalap ahhoz, hogy a felségsértés bűntettével vádolják őket. Poeltenberg esetében ennek bizonyítékaiként hozta fel az általa benyújtott kinevezési okmányokat, Görgei december 22-i levelét, illetve Poeltenberg június 14-én Schlikhez intézett levelét. Poeltenberg esetében enyhítő körülményként hozta fel a kihallgatás során megnyilatkozó bűnbánatát, mind pedig az osztrák foglyokkal szemben tanúsított emberséges magatartását. Ettől függetlenül azonban Poeltenberget is rangja és nyugdíja, illetve bárhol található ingó és ingatlan vagyona elvesztése mellett kötél általi halállal javasolta büntetni. 115 A vádlottakat szeptember 26-án délelőtt kilenc órára a haditörvényszék elé idézték, ismét felolvasták neki vallomásaikat, s megkérdezték tőlük, megerősítik-e az elhangzottakat, s van-e még előadnivalójuk. Poeltenberg harmadikként került sorra, s ő is megerősítette vallomását. A vallomások felolvasásával elment a délelőtt, s a tábornokoknak alkalmuk volt arra, hogy közben a folyosón beszélgessenek. „Poeltenberg még mindig optimista - írta e 113 Uo. II 165-167. 114 Uo. II 187, 327. 115 Uo. II 198, 204-205, 207, 211-212.
