Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1997)

Lovász Béláné: XIX. századi jeles gyöngyösi személyiségek grafológiai vizsgálata

December 5-én tartóztatják le, „forradalmi czélzatok gyanúja" miatt. Három hónapot tölt az Új-épületben, február 2-án már kedélybetegségéről ír feleségének: Lach-krampfe (nevető­görcs) uralkodott el rajta. Az életrajzokból ismert, hogy elméje megbomlik és ez okozza halálát is. írásában ez időből (1853 jan.- febr.) még alig fedezhetők fel változások, 1855 feljegyzésében viszont már egyértelműbbek a súlyosbodó elmebaj jelei: a papírt keresztbe fordítva ír, teljes szélességben amely akkoriban különösen szokatlan volt (főként egy ilyen precíz, formákra sokat adó embertől). Emellett furcsa, oda nem illő jelek jelennek meg a kézírásban, sok az átjavítás a kissé zavaros fogalmazás mellett. (Vachottné feljegyzése szer­int éppen kedélybeteg állapotban készült ez az írás.) Ezek az írásjellemzők szinte kizárják a depressziót, és a skizofréniára engednek követ­keztetni. Az egyenes sortartás, a betűnagyság viszonylagos stabilitása, az egyenletes dőlés jelezte írás azonban inkább még csak a betegség viszonylag tiszta perceit rögzítette. 8. sz. írásminta, 48% kicsinyítésben Vachott Sándornak szüksége volt a szabadságra. Bár a határokat, a törvényeket, a tár­sadalmi normákat mindig is igyekezett betartani, de betűinek, sorainak, gondolatainak - életének - kellett a mozgástér; ezeken túl érzékeny lelkületének pedig a biztos családi háttér: a feleség és a gyerekek. Ezek szűntek meg számára létezni börtönbe jutásakor, és erősítették benne az egyébként is meglévő bonilátó, pesszimista beállítottságát, és vezethettek gondolkodása szakadásához. Vach ott Sándor és Petőfi A különböző leírásokból ismert az az irodalomtörténeti tény, hogy a két költő jól ismerte egymást, Petőfi hosszabb ideig a Vachott házban lakott. Petőfi 1844 karácsony estéjét is itt töltötte Pesten. Vachott feleségének a húga volt az a Csapó Etelke, aki a „Cipruslombok..." Petőfi-ciklus ihletőjeként ismert. 5 Milyen lehetett a két költő viszonya/barátsága? Felvetődik továbbá a kérdés: miben különbözik a két személyiség egymástól, miért lett Petőfi irodalmunk egyik legnagyobb alakja, Vachott Sándor pedig — bár korában és a század második felében közkedvelt költő volt - napjainkra már szinte elfeledett alkotó? Adhat-e választ erre a két személy kézírása? [9. minta] Ha megvizsgáljuk Petőfi kézírásait 6 és összehasonlítjuk azokat Vachott Sándoréval, 5 HONTE RT, Rezső 1984. 107. 6 Petőfi : Dokumentumok / Összeáll, és bev. Kiss József. Bp. : Corvina K., 1986. [Reprint kiadás]

Next

/
Oldalképek
Tartalom