Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1997)
Fülöp Lajos: A gyöngyösi irodalom hagyományaiból. Írói pályák és törekvések a XIX. század első felében
mel. Lovassy László elítélésekor pedig tiltakozásul - fáklyásmenetet szervezett, ezért rövid időre bebörtönözték. Első írásait 1837-ben jelentette meg a Rajzolatokban. A következő évben Pestre érkezett joggyakorlatra; ekkor készült el Zách nemzetség című tragédiája, amelyet azonban a cenzúra betiltott. Betegeskedése miatt hónapokig külföldön kezeltette magát, s ezalatt beutazta Észak- és Nyugat-Európa néhány országát is. Hazatérése után befejezte jogi tanulmányait, megnősült (felesége Mitrovszky Mária), és véglegesen Pestre költözött. Ezekben az években különösen sokat dolgozott: írt Bajza Athenaeumába, a Figyelőbe, Garay Regélőjébe és nagybátyja, Kossuth Lajos Pesti Hírlapjába. Cikkeiben a Nemzeti Színház és a magyar színjátszás ügyéért küzdött, 54 és egymás után jelentette meg a kor problémáival foglalkozó színműveit is. 55 1 844-ben átvette Garay Jánostól a Regélő szerkesztését, és Pesti Divatlap címmel folytatta tovább. írói és szerkesztői működésével elsősorban Kossuth nézeteit, a köznemesi liberalizmus elveit szolgálta. Lapja nagy népszerűségre tett szert ehhez, az is hozzájárult, hogy Vörösmarty ajánlatára Petőfit vette maga mellé segédszerkesztőnek. Petőfivel való kapcsolata azonban hamar megszakadt, mivel a költőt személyes és üzleti céljainak a szolgálatába akarta állítani. Petőfi kiválása után Vahot Tompát és Arany Jánost próbálta megnyerni a Pesti Divatlap számára, de ez csak ideig-óráig sikerült neki. Ekkor ugyanis a legismertebb fiatal írók Jókai lapja, az Életképek körül kezdtek csoportosulni. Magyarország megismertetésére Magyarföld és Népei (1846) címmel füzetsorozatot jelentetett meg. Maga is tagja volt a Nemzeti Körnek, majd az Ellenzéki Körnek; részt vett a 48-as eseményekben, kiadta az Országgyűlési Emlék (1848) című zsebkönyvet, a Pesti Divatlap mellékleteként pedig Nemzetőr címmel politikai hetilapot szerkesztette. A szabadságharc idején nemzetőr százados volt, majd 1849 elején, amikor az osztrák csapatok elfoglalták Pestet, bebörtönözték. Később, a Bach-korszak kezdetén újból elfogták, és kiszabadulása után is rendőri felügyelet alatt tartották. Az önkényuralom idején irodalmi és történelmi tárgyú írásaival, különösen színműveivel a nemzeti öntudat ébrentartására törekedett, 56 az irodalmi élet újraindítása érdekében pedig Remény címmel folyóiratot adott ki, emellett almanachokat, emlékkönyveket, füzetsorozatokat jelentetett meg. 57 Utolsó, nagyobb szabású próbálkozása a Napkelet (1857-62) című hetilap volt. Vállalkozásaiba azonban - kellő támogatás híján - belebukott. Ezután — néhány társával - még évekig járta az országot, ,,dalidó" címmel előadóesteket rendezett. Emlékiratainak zárásaképpen - a rá jellemző bölcsességgel és humorral - így summázza kalandos életének tapasztalatait: ,,Mi az élet? - úgymond. - Egy kis szerelem, egy kis barátság, egy kis bor, - sok nagyravágyás, - s utóbb egy kis por!" 58 1879. febr. 11-én halt meg Budapesten. 54 L.: Válogatott színházi írásai. 1840-1848 (Szigetin Gábor kiadásában. 1981). 55 Országgyűlési szállás, 1844; Restauráczió, 1845; Farsangi iskola, 1845: Éljen a honi!, 1845; Költő és király, 1846; stb. 56 Ezek közé tartozik A honvéd őrangyala, 1850, 1861"; A magyar menekültek Törökországban, 1851; a gyöngyösi emlékeket idéző Huszárcsíny, 1855; Ködfátyol-képek 1-3, 1858; Honfidalok könyve, 1858; Honvédek Könyve 1-3, 1861; posztumusz-műként: V. I. emlékiratai 1-2, 1880, 1881 2 , 1890 3 ; Petőfi Sándor élete és művei, 1884 (mindkettő Vahot Gyula kiadásában); stb. 57 Ilyen pl. a cári seregek által felégetett Losonc város javára a Losoncczi Phönix ( 151-52,-megszólaltatva ezáltal a kor szinte minden jelentős íróját; a Magyar Thalia (1853-54) című játékszíni almanach; a Magyarország és Erdély képekben 1-4 (1853-54) című ismeretterjesztő kiadvány; V.l. nagy képes Naptára 1855- és 1856-ra; a Budapesti Kalauz, 1864; stb. 58 VAHOT Imre 1880. II. 17.
