Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1995)

Kriston Vízi József: Asszonyok farsangja - Parádsasvár, 1983

a) Úgy negyed egy tájban hangzik el az újabb jelszó: „Fel, a konyhára!" - „Nem, elébb a raktár elé!" - kontráz valaki más. Nos, a Béke út gyár felőli (jobb) oldalán, de attól bizonyos fokig elkülönülten álló rakodó udvari ajtajában az asszonyok egy férfit elkapnak s taszigálják az odasiető borbély felé. Az oldalkapun be-bekukucskáló munkások, s az itt dolgozó, ijedtebb asszonyok szintén pénzt szorongatnak tenyerükben. Őket a Mikulás figurája egy hosszú gallyal riogatja erőltetett komolysággal. A cigányasszony hangosan követeli: „Gyertek, gyertek, elé, halló!" A néma apáca most hosszú szoknyája egyik résén át kacéran megmutatja formás harisnyás combját, miközben szendesége attribútumait (pl. rózsafüzér) dekoltázsába dugja. A csomagolok és a rakodók bizonyos fokú különállása valahogy mindig irritálta a többieket, - fogalmazódott meg a vélemény, mégha annak nem is személye(k) a közvetlen célpontja(i). Végül is az átellenben lévő gyári konyha, illetve étkezde lépcsői felé veszik irányukat, hogy egy, az eddigieknél jóval ismerősebb terepre érkezhessenek. Minden maskarás idetódul; melegednek, meg a női mellékhelyiséget látogatják sűrűn, legyeskednek a konyhás asszonyok körül, együttérzést várva célzatos magyarázatukra („Ilyenkor lefogyunk vagy öt kilót..."), míg éhes gyomrukat simogatják. Az ételhordóval ebédért ácsorgókat a jócskán bemázolt képűek csókolgatják, miközben a tűzoltók „ninó, ninó" rikongatással és gyermekkocsi duda éles zajával támadnak egy megrettent fiatal férfira, aki ijedt zavarában már távolról nyújtja-fordítja arcát a konyhavezetőnővel diskuráló és nevetgélő borbély felé. A maskarások egy része pedig tudatosan settenkedik a konyhasók közelében, hogy azok aztán leleplezve őket egy kis kóstolót adjanak fajdalomdíjul(!...) De ha ez mégsem így sülne el valakinél, akkor sincs gond, mivel egy tálcára kikészítve már várták őket egy kis kolbászkával meg friss kenyérrel, ecetes savanyúval. A köszönet ezért pedig nem más, mint a TV Híradó akkori, jól ismert szignálja. b) Fél egy tájban a konyháról az attól jobbra (a gyár kapujával szemközti) irodaépületbe mennek az új kedvre derült maskarások. Az igazgató irodája előtti folyosót és a titkársági helyiséget teljesen elfoglalják; a direktor: Első József apró sós süteményt és italt készített elő dolgozószobájában. „Itt a mi emberünk! Hú, hú!" - A borbély és segédje óvatosan és különös gonddal teszi rendbe az igazgató arcát (aki „most, csak így előre" egy száz forintost nyújt át a perselyesnek), míg a többiek - főként a fiatalasszonyok - alkalmi ritmusukat adják elő. Simogatják, puszilgatják, csaknem babusgatják a negyvenes éveiben járó, jóképű gyárvezetőt. Mivel az irodisták legnagyobb része férfi(!), a női maskarások jól tudják, melyik irodába lehet és illik most bemenni, ahol a dohányzóasztalokon és a nagyméretű írógépeken szendvicses tálcák, az íróasztalon meg borospoharak sorakoznak. Míg Gembiczki Béla és társai jóváhagyásával két férfi demizsonból bort töltöget az átfázott maskarásoknak, addig a borbély és segédje a folyosó lépcső felőli részén pihen, s figyeli a megbolydult sokaságot. Azt is kifigyelték, hogy fölöttük, az emeleti fordulóba sok férfi gyáván fölfutott. „Azokat inkább hagyjátok! Ha nem jönnek le, majd a bál előtt teszünk velük" - mondják nagy bölcsen. Az immár kifelé tóduló csapat eleje fölkiált: „A postásbácsit engedjétek el!", de a portásfülkénél lecövekelve az elvárja, hogy őt is tisztességgel megberetválják, hiszen ez így szokás, és egyébként is kikészítette a borravalókból összerakott húszforintosát! c) Három és fél órája van együtt és robog a farsangos menet; most végre a szemközti gyár udvarára, a kapun belülre érnek. A portásfülkébe is beszalad egy-egy tréfás személy, akik új zenét rendelnek a „hangosba". A pattogó slágerek kezdetén még jól hallatszik