Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1995)

Kriston Vízi József: Asszonyok farsangja - Parádsasvár, 1983

adatunk 627 fővel 15 , míg 1982-ben ez 648 főt jelez. Ez utóbbi évről azt is tudjuk, hogy az akkoriban még fölfutó ágban lévő Parádi Üveggyárnak 700 dolgozója volt. 16 Ez utóbbi aktív létszám egyúttal a hagyományosan kialakult bejárói körzet: Párád, Bo­dony és Ohuta népességének egy részét is lefedi. 1983-ban 612 lakost, 1995 viszont már csupán 582 főt regisztráltak. Községünk neve egyébként Sasvár néven az 1881-ben épített Károlyi-kastély nyomán lesz egyre közismertebb; Parádsasvár néven először viszont csak 1951-ben jegyzik. 1975­től Párád nagyközség közös tanácsához tartozott (1989-ig). 17 Mivel a helyi és környékbeli népesség egyik fő és gyakorlatilag (télen is!) rendszeres megélhetési forrása volt a Parádi Üveggyár-béli munka, egyúttal gyűjtésünk idején a far­sangvégi asszonymulatságot megelő(leg)ző tréfás adománygyűjtő rítus lebonyolításának is immár egyik jellemző színtere volt a /wrűkomplexum, szenteljünk röviden figyelmet annak legújabbkori, fő történéseire is. Mint az egyik adatsorból is kiderült, a második világháborút követően (1945-54 között) az üzem alig működött; s a körülményekre jellemző módon a felszabadulást követő első években a munkások maguk termelték ki az akkor szükséges évi famennyiséget, amely 12-15 ezer köbméterre rúgott! Az sem véletlen, hogy ezekben az esztendőkben - az ismert, akkori gazdasági szorítások nagyfokú kényszere miatt -, a tavaszi/nyári summás- és részes­munkák gyakorlata ismét feléledt, amelynek iránya természetesen a dél-hevesi, Szolnok, Csongrád és Bácskiskun megyei Alföld régiói voltak. A háborút követő néhány év után, 1951-ben kezdődött egy újabb rekonstrukció, amely a dolgozói létszám egyre dinamikusabb növekedésével járt együtt. Az 1950-es évek közepétől 1965-ig teljesen új egységekkel és létesítményekkel (raktár, köszörű műhely, irodaépület) bővült a gyár, s 1957-től már mód nyílott a három műszakban váltó, folyamatos termelésre. Az 1961-től készülő nemes ólom­kristály és más, hasonlóan jónevű díszműáruk egy újabb, jóval több részlegre kiterjedő rekonstrukciót igényelt (hutaüzem, keverő, feldolgozó, festő műhely stb.). Mivel az itt fel­használt nyersanyagok legnagyobb része import, s a gépi nagyberendezések (pl. kemence, hűtő) távolról érkező olajjal működnek, így a közvetett árukapcsolatok is egyre nyitottabbá tették a kisközséget. A lassan enyésző kastélyt övező nosztalgia, valamint a környékbeli üdülők-pihenők csoportjai által gyakran föl-fölkeresett csevice-forrás, illetve kút, - ha kis kitérőkkel is - közkedvelt állomásai (voltak) Parádsasvárnak. 1.2. „Egy régi, tót farsangos ének" 1983 január-február havi gyűjtésünk, beszélgetéseink során - rákérdezve a farsangi idő­szak emlékeire úgy általánosságban is - a település legidősebb lakójától, az akkor 94 esz­tendős Szókup Gyuláné sz. Johanyák Máriától az alábbi dalt hallottuk, „régi tót ének" gyanánt. Kissé „költőire" sikerült magyar fordításban pedig így szól a szöveg: 15. Ehhez és a korábbiakhoz is vö: 1980. évi népszámlálás adatai. 1981. 438-439. 16. Itt mondok köszönetet külön is Gembiczki Bélának, a Parádi Üveggyár ny. munkaügyi osztályvezetőjének, 1983. évi gyűjtésünk helyi támogatójának, a Heves megyei önkéntes néprajzi gyűjtők közösségének fáradhatatlan munkásának! 17. A település összterülete 3,718 ha, míg a belterület nagysága 321 ha. - KSH 1981. 446.

Next

/
Oldalképek
Tartalom