Horváth László szerk.: Mátrai Tanulmányok (Gyöngyös, 1995)
Kriston Vízi József: Asszonyok farsangja - Parádsasvár, 1983
adatunk 627 fővel 15 , míg 1982-ben ez 648 főt jelez. Ez utóbbi évről azt is tudjuk, hogy az akkoriban még fölfutó ágban lévő Parádi Üveggyárnak 700 dolgozója volt. 16 Ez utóbbi aktív létszám egyúttal a hagyományosan kialakult bejárói körzet: Párád, Bodony és Ohuta népességének egy részét is lefedi. 1983-ban 612 lakost, 1995 viszont már csupán 582 főt regisztráltak. Községünk neve egyébként Sasvár néven az 1881-ben épített Károlyi-kastély nyomán lesz egyre közismertebb; Parádsasvár néven először viszont csak 1951-ben jegyzik. 1975től Párád nagyközség közös tanácsához tartozott (1989-ig). 17 Mivel a helyi és környékbeli népesség egyik fő és gyakorlatilag (télen is!) rendszeres megélhetési forrása volt a Parádi Üveggyár-béli munka, egyúttal gyűjtésünk idején a farsangvégi asszonymulatságot megelő(leg)ző tréfás adománygyűjtő rítus lebonyolításának is immár egyik jellemző színtere volt a /wrűkomplexum, szenteljünk röviden figyelmet annak legújabbkori, fő történéseire is. Mint az egyik adatsorból is kiderült, a második világháborút követően (1945-54 között) az üzem alig működött; s a körülményekre jellemző módon a felszabadulást követő első években a munkások maguk termelték ki az akkor szükséges évi famennyiséget, amely 12-15 ezer köbméterre rúgott! Az sem véletlen, hogy ezekben az esztendőkben - az ismert, akkori gazdasági szorítások nagyfokú kényszere miatt -, a tavaszi/nyári summás- és részesmunkák gyakorlata ismét feléledt, amelynek iránya természetesen a dél-hevesi, Szolnok, Csongrád és Bácskiskun megyei Alföld régiói voltak. A háborút követő néhány év után, 1951-ben kezdődött egy újabb rekonstrukció, amely a dolgozói létszám egyre dinamikusabb növekedésével járt együtt. Az 1950-es évek közepétől 1965-ig teljesen új egységekkel és létesítményekkel (raktár, köszörű műhely, irodaépület) bővült a gyár, s 1957-től már mód nyílott a három műszakban váltó, folyamatos termelésre. Az 1961-től készülő nemes ólomkristály és más, hasonlóan jónevű díszműáruk egy újabb, jóval több részlegre kiterjedő rekonstrukciót igényelt (hutaüzem, keverő, feldolgozó, festő műhely stb.). Mivel az itt felhasznált nyersanyagok legnagyobb része import, s a gépi nagyberendezések (pl. kemence, hűtő) távolról érkező olajjal működnek, így a közvetett árukapcsolatok is egyre nyitottabbá tették a kisközséget. A lassan enyésző kastélyt övező nosztalgia, valamint a környékbeli üdülők-pihenők csoportjai által gyakran föl-fölkeresett csevice-forrás, illetve kút, - ha kis kitérőkkel is - közkedvelt állomásai (voltak) Parádsasvárnak. 1.2. „Egy régi, tót farsangos ének" 1983 január-február havi gyűjtésünk, beszélgetéseink során - rákérdezve a farsangi időszak emlékeire úgy általánosságban is - a település legidősebb lakójától, az akkor 94 esztendős Szókup Gyuláné sz. Johanyák Máriától az alábbi dalt hallottuk, „régi tót ének" gyanánt. Kissé „költőire" sikerült magyar fordításban pedig így szól a szöveg: 15. Ehhez és a korábbiakhoz is vö: 1980. évi népszámlálás adatai. 1981. 438-439. 16. Itt mondok köszönetet külön is Gembiczki Bélának, a Parádi Üveggyár ny. munkaügyi osztályvezetőjének, 1983. évi gyűjtésünk helyi támogatójának, a Heves megyei önkéntes néprajzi gyűjtők közösségének fáradhatatlan munkásának! 17. A település összterülete 3,718 ha, míg a belterület nagysága 321 ha. - KSH 1981. 446.
