Horváth László, Hegyi Klára (szerk.): A hatvani szandzsák adóösszeírása 1570-ből - Hatvany Lajos Múzeum Füzetek 14. (Hatvan, 1998)
Dr. Szakály Ferenc: Előszó
zött megtaláljuk továbbá a várnagyot, egy agát, egy bölök bash, a tüzér kethíidát és a várkatonaság kethüdáját, számos lovas oda-parancsnokot és vojvodát is.) Az iparosok közül - akik lehettek egyszersmind katonák is - lakatos, mészáros neve kerül elő. (Más forrásokból tudjuk, hogy több török űzte ittt a mészáros [kaszab] mesterséget, s vásárai meglehetősen látogatottnak tűnnek.) A várban helyett kapott egy Oszmán babáról elnevezett derviskolostor, s a kapunál alapítványi jégverem állt a lakosság szolgálatára. Bár hatalmas kiterjedése, sőt növekedése arra utal, hogy elsődleges feladatai közé tartozott a szultán birodalmának növelése - ezt egy-egy, a hódolt terület határain túlra vezetett gyors portyával lehetett elérni -, Hatvan stratégiai szerepének meghatározása további kutatásokat igényel. Mindenesetre meglepő, hogy mind támadó, mind elhárító minőségében mily keveset - s akkor is általában kárvallottként - szerepel a helyőrségek katonai aktivitását tükröző forrásokban (Takáts Sándor - Eckhardt Ferenc - Szekfű Gyula: A budai basák magyar nyelvű levelezése I. 1553-1589. Bpest, 1915. folytatása: G. Bayerle: Ottoman Diplomacy in Hungary. Letters from the Pashas of Buda 1590-1593. Indiana University, 1972. (Indiana University Publications. Uralic and Altaic Series. Vol. 101.). Feltűnő ez már csak azért is, mert - miként a 3. számú térkép is mutatja - a hatvaniak hódoltatóként igencsak hatékonyak voltak. Már 1546-ban is voltak magyar várak mögötti pozícióik, 1570 körül pedig egyenesen a Felső-Tiszavidékig terjedtek azok a területek, amelyekre Hatvanban igényt tartottak. (Teljesen érthetetlen viszont, hogy a hatvani szandzsáknak hogyan lehetett szolnoki náhijéje, amikor az összehasonlíthatatlanul erősebb és jelentősebb Szolnok 1552 óta török kézen volt, s ha lehet, még Hatvannál is nagyobb hódoltatásokkal dicsekedhetett saját keleti előterében.) Tudnivaló persze, hogy minél távolabbra kerülünk Hatvantól, egyre növekszik az olyan helységek számaránya, amelyek csupán névlegesen hódoltak be. Pontosabban: a közvetlenül a magyar végvárak mögötti viszonylag széles sávban - amelybe beletartoztak olyan tekintélyes helységek is, mint Miskolc - valóban rendszeres adóztatás folyt. Ezzel szemben a távolabbi helységek közt arra is van példa, hogy összeírásunk népes helységet lakatlan pusztaként regisztrál; ezeket nyilván inkáb csak regisztrálták, mint birtokolták. (Vö. Hegyi Klára: „Aranyásó szpáhik” a királyi Magyarországon. In: A tudomány szolgálatában [Emlékkönyv Benda Kálmán 80. születésnapjára.]. Bpest, 1993.) Rövid előszavunk csupán arra vállalkozik, hogy a forrás használatához útmutatóval szolgáljon azoknak is, akik ezúttal találkoznak ezzel a forrásfajtával, s elsőre nem látnak mást benne, mint lelketlen névhalmazt és értelmezhetetlen számtengert. A részletekbe hatoló hasznosítás azonban már legyen azok dolga, akik egy-egy helység történetének feltárására törekedve a török kornál nyilván ezekből az összeírásokból fognak kiindulni, és azoké, akik a népiségtörténet vagy egy-egy termelési ágazat iránt érdeklődnek. 14
