Horváth László, Hegyi Klára (szerk.): A hatvani szandzsák adóösszeírása 1570-ből - Hatvany Lajos Múzeum Füzetek 14. (Hatvan, 1998)

Dr. Szakály Ferenc: Előszó

vábbfejlesztéséró'l - a helyi török erőknek kellett gondoskodnia. Ez 1544-ben Csókakő, Visegrád (Pilis m.), Nógrád (Nógrád m.), Endréd (Somogy m.) és Hatvan (Heves m.) elfoglalásával történt meg; 1545-ben - például Ozora, Tamási és Simontornya (Tolna m.) bevételével és az utóbbi szandzsák-székhellyé tételével - már az utolsó simításokat végezték az elhárító rendszeren. (Vő. az 1. számú térképpel.)

Ezzel Buda elszigetelt erődvárosból minden irányból jól védett tartományi központtá - az iszlám legészakibb bázisává - vált, hiszen jó ötven kilométeres távolságon belül nem voltak keresztény erődítmények a közelében, és ezen a távolságon túl is csak északkeletre találunk ilyeneket; ezek azonban meglehetősen jelentéktelenek voltak.

Hatvan kiválasztására szemmel láthatóan a kényszer vitte rá a török apparátust; az, hogy a három legerősebb magyar vár közé számító Eger felé vezető főúton más, szám- bavehető helyet nem találtak. Az utóbb úgyszintén megerődített Jászberény és Heves ekkor még nem jöhetett szóba, s a fő csapásiránytól egyébként délre esett. (Vö. a 2. számú térképpel.) A választás török szempontból nézve oly jól bevált, hogy a török hadvezetés azt követően is fenntartotta a hatvani szandzsákot, amikor az Szolnok (1552) és

12