Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)
Az áldozatok visszaemlékezése - A hortobágyi Borzas-tanyán
Elég hosszú időnek kellett eltelnie, egy évnek is, amíg megismertek bennünket. Látták, jámbor emberek vagyunk, szófogadóak, akik tesszük a dolgunkat. Senki sem szökött meg közülünk. Hova is szökhettünk volna. Ott volt együtt a család. Nem akartuk egymást elveszíteni. Azt hittük, most már vége a világnak. Úgy voltunk ezzel mint a birka, amikor megfogják a fejét, akkor még odatartja a nyakát is a késhez, hogy itt van, vágják el. El sem tudtuk képzelni, hova tudnánk innen szökni. A legtöbb rendőrrel én jól kijöttem. Ebben biztosan közrejátszott az is, hogy fiatal csinos lány voltam. A rendőrök legtöbbnyire fiatalemberek voltak, akik szívesen beszélgettek velem. Apróbb szívességet is megtettek Nekem például nem kellett a lebukástól félnem, ha "fekete" levelet akartam küldeni haza. Megkértem valamelyik rendőrt és az feladta cenzúrázás nélkül. A beszélgetés során sok minden kiderült róluk. Emlékszem, egy Harangi Tibor nevű fiatal rendőr elmondta, hogy akik bennünket őriznek, maguk is büntetésből kerültek ide. Kezdetben gorombán bántak velünk Lehet, első Önzőink csoportjában eleve, goromba emberek voltak. - Ez az időszak számunkra nagyon kemény volt. Később sokkal enyhébben bántak velünk. Amikor megérkeztünk, odajöttek hozzánk a régebbi internáltak, a Baranya megyei "kulákok". Kulákoknak mondták őket, de volt közöttük ügyvéd is. Mondták nekünk, hogy nem kell félnünk tőlük. Ezt azért mondták, mert látták, hogy mi, akik férfiak nélkül voltunk, mindenkitől féltünk. A mi asszonyaink úgy mondogatták, hogy velünk van egy már nem férfi: a nagyapám hatvannyolc éves volt, meg egy még nem férfi: Jávori Árpád, aki ha jól emlékszem, tizenhét éves lehetett. Nekünk tehát nem volt férfi védelmezőnk, segítőnk sem a cipelésben. A baranyaiaknak ebből a szempontból sokkal köny- nyebb dolguk volt. Ők könnyebben jutottak tüzelőhöz is: a férfiak elmentek és loptak, ha kellett. Nálunk az asszonyoknak és a gyermekeknek kellett mindent csinálni. A mezőgazdasági munka Aratási idő volt, amikor megérkeztünk. Nem sokat pihentünk, talán már rögtön másnap munkába vittek bennünket, aratni. Munkaruhánk nem volt. Énrám például a nagyapám nadrágját adták. Az első nap sortban mentem aratni meg hosszú ujjú ballagási blúzomban. Mondták ugyan, hogy a kalász majd kikezdi a kezemet, azt azonban nem mondták, hogy a combomat is. Ezért aztán úgy jöttem haza az első nap után, hogy a lábamból csurgott a vér. 87
