Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)

Az áldozatok visszaemlékezése - A hortobágyi Borzas-tanyán

Tavasz volt, akkor olvadt a hó. Olyan nagy víz volt a pusztán, hogy nem láttuk hol vezet az út. Szerencsére a szekér elé fogott lovak tudták, hol kell menni. Baj nélkül beértünk Debrecenbe, ahol a kapitányságon már ott vártak bennünket édesanyáméit.

A Borzas-tanyai táborban a hatvaniakon kívül voltak Pécs környékiek és mohácsiak. Mohácsról például tizenkét kocsmáros volt. Beremendről is voltak.

A tisztálkodási lehetőségek is szegényesek voltak. Általában minden családnak volt lavórja, abban mosakodtunk. Nyáron a Hortobágy folyó egyik mellékágában lehetett fürödni.

Orvos nem volt a táborban. Nem is járt ki hozzánk. Ha valaki komoly beteg lett, akkor bevitték vagy Debrecenbe, vagy Karcagra a kórházba.

Felnőtt és gyermek internáltak: Elés Jánosné, Ignatovics Edit, Ludvig Károlyné

Az internálásunk után egy hónappal Debrecenből kijött egy bizottság és elkezdték kérdezgetni, hogy miért is vagyunk mi itt.

Én azt mondtam, hogy nekik jobban kellene ezt tudni. De ha nem tudják, megmondom: "Azért hoztak ide bennünket, hogy az állami gazdaságban legyen aki dolgozzon."

78