Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)
Az áldozatok visszaemlékezése - A hortobágyi Kónya-tanyán
Kónyán, mert útba esett, ha a hortobágyi csárdába mentünk. Na, de mikor már odaértünk a tanyához, ahol mink voltunk, a Kónya közelében a kukoricásban repcéztek a gyerekek, köztük az én gyerekeim: Karcsi meg Kati. Kiabáltak ám nekik a többiek:- Majer Karcsi! Gyere mert az anyukádat viszi a hintó! Nagyon porosak voltak, a kis aranyosak. Karcsi akkor tizenhárom, Kati meg tizenkét éves lehetett. Szaladtak ki a táblából, de a kocsi nem állt meg. Szaladtak utánunk.- Anyuci! Hová mész? Anyuci! Hova visznek? Mondom:- Nem tudom, kisfiam. Menjetek haza, estére vegyétek ki a kávét! Igyátok meg, feküdjetek le! Ezután elvittek, bevittek a csárda mellett levő gazdasági épületbe. Mondták, hogy üljek le, mert még nem voltak ott, akik ki akartak hallgatni. Hát már ideges voltam, mert kezdett sötétedni. Hogy megyek én innen vissza? De egyszer csak megjöttek, és mondták, hogy menjek be.- Tessék leülni! Ne idegeskedjen! /De nekem minden porcikám járt, olyan ideges voltam./- Nem kell idegeskedni! Nem bántjuk mi magát. Egy kicsit még beszélgettek és akkor mondta:- Na, most már nem olyan ideges? Mondtam:- Nem. /De alig tudtam kimondani./ És akkor ő kezdte mindjárt kérdezni, hogy hogy is volt a tüntetés Hatvanban.- Ne haragudjon! Én ezen a téren semmiféle felvilágosítást nem tudok adni, mert én nem voltam ott a tüntetésnél.- És a félje? - kérdezte.- A férjem, mivel fiatal korában tagja volt a legényegyletnek, minden nagypénteken elénekli a passiót az énekkarral.- Ezen kívül?- Ezen kívül nem szokott menni templomba.- Érthetetlen - azt mondja. És mennyi földjük volt?- Földünk nincs, csak kétszáz négyszögöl, azon van a házunk.- Hát ez borzasztó - mondta. És semmi több nincs?- Nincs - mondom. Ezután még beszélgettek. Már nem tudom, miket kérdezgettek. A végén azt is mondták, hogy köszönik szépen. 115
