Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)

Az áldozatok visszaemlékezése - A hortobágyi Kónya-tanyán

- A bajtársnak semmi köze hozzád. Én keresem neked a kenyeret, neked én parancsolok.

Utánunk jött a rendőr. Odaállt Karcsi elé, amikor félig már beértünk a barakkba:- Állj meg Karesz! Állj meg Karcsi! Adjál nekem egy pofont!

Mondom:- Adjon az úr isten! De ne egyet, hanem kettőt olyat, hogy ne felejtse el soha! Aztán a többi asszony is olyan bátor lett:- Jól van Juci! Jól tetted!

Mások azt kérdezték:- Juci! Hogy merted rajta megfogni a rongyot?- Én nem tudom - mondtam. Én csak azt tudom, hogy rángattam és káromkodtam az anyját, meg mindenit.

Biztosan tudta, hogy a gyerek beteg. Azoknak mindent tudni kellett. Éjszaka jöttek a barakkba lámpával nézni, hogy megvan-e minden csecsemő meg öreg.

Kihallgatás a hortobágyi csárdánál

Augusztusban történt, vagy július végén. Karinkón voltam dolgozni a rizsvetésben. Hozták az ebédet. Már készültünk az ebédhez, amikor egyszercsak jött egy hintó. Mondja Szilágyi néni:- Nézd mán! A rosszseb egye meg! Mán meg látogatónk lesz.

Amikor odaért a hintó, mondja a rajta ülő:- Jó napot kívánok!

Köszöntünk, fogadtunk neki. Azt mondja:- Majer Mihálynét keresem.

Szilágyi néni rám néz:- Juci! Az íz egyen meg! Mit mondtál már megint?- Nem mondtam én senkinek, semmit, hagyjál békén! - mondom.- Most már ebédelnek? - kérdezte a kocsin ülő.- Igen. Hozták az ebédet - mondtuk.

Azt mondja:- Nyugodtan ebédeljen meg, mert el kell hogy vigyük magát.

Felöltöztem gyorsan, és mondtam:- Már mehetünk is, mert én nem ebédelek.

Nem bírtam volna ebédelni. Itt volt egy nagy gumó a torkomon.- Csak ebédeljen meg nyugodtan, mert nem tudom, hogy mikor jön vissza - mondja.- Nem ebédelek, mehetünk - mondom. A Karinkóban voltunk, keresztül mentünk

114