Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)
Az áldozatok visszaemlékezése - A hortobágyi Kónya-tanyán
Karcsival Debrecenben Egyszer Karcsinak tüszős mandulagyulladása lett. El kellett vinni kórházba, Debrecenbe. Rendőri kísérettel lehetett csak menni. Ez 1952-ben történt. Ott nagyon aranyos volt a gyógyszerész, mert még egy csomagot is állított össze nekünk az orvosságon kívül. Bementünk a gyógyszertárba. Ott adta ide a csomagocskát. Én mondtam, hogy ez nem a mienk, én ezt nem kérem. Nem szabad. De a gyógyszerész csak erősködött, hogy vigyem el a gyerekeknek. Suttogva mondta, mert nem akarta, hogy a rendőr meghallja. A csomagban volt sütemény, kenyér, kolbász és egyéb ennivaló. Ekkor Karcsit előjegyezték a kórházban és azután kellett visszavinni. Ott gyógyították, kivették a manduláját. De oda már nem tudtam vele bemenni, hanem volt a Hortobágyon a fűrésztelepen egy vezetőbácsi, annak a felesége járt be hozzá. A kórházba ellátogatott Hatvanból édesanyám, ő is a fűrésztelep vezetőnél pihent meg Debrecenben. Fóris Sándornak hívták. Ekkoriban én a hortobágyi csárda mellett lévő fűrésztelepen dolgoztam, ő volt a telepvezető. Karcsi megkínzása Karcsi nagyon izületes lett. Jó sokáig, vagy két hónapig nem tudott menni, feküdnie kellett, nem tudott menni. /Most is izületes, de akkor kapta./ Amikor aztán már kitavaszodott, akkor úgy már kezdett föllábalni. Kis sápadt, vékony arca volt neki. Én meg akkor a tehenészetben voltam, mert a télen is csak kellett dolgozni. Elég későn jöttem fel, mert farkat mostunk a teheneknek. És akkor látom az én fiamat, kinn áll a napon, és sírt. Kérdem tőle:- Hát, te kisfiam, miért sírsz? Mit csinálsz itt? Folyt végig a könny a kis pofáján: - Azt mondta a bajtárs, hogy álljak féllábra.- Miért mondta?- Azért mert a cigány gyereket nevettem, aki itt bohóckodott. Én nagyon ideges lettem, mert elmondták, hogy a rendőr a beteg gyerekemet fülénél fogva ráncigálta és féllábra állította. Én akkor már semmivel nem törődtem. Megfogtam a rendőrt és olyan gorombákat káromkodtam neki, többek között azt mondtam:- Engedje meg az úr isten, hogy tíz kölyköd legyen, és mind a tízet más táborba állítsák féllábra és húzzák a fülét. Nem szólt a rendőr semmit. Egy szót se szólt. Mondom a fiamnak:- Gyerünk be, kisfiam! Neked nem a rendőr parancsol, hanem én. Befelé!- De a bajtárs nem enged. 113
