Németi Gábor (szerk.): Vasutasok pokoljárása. A hatvani tüntetés megtorlása 1950-1953 - Hatvany Lajos Múzeum füzetei 11. (Budapest, 1991)
Az áldozatok visszaemlékezése - A hortobágyi Kónya-tanyán
Híradás a férjemről A férjemről először 1951 tavaszán kaptam hírt. Anyu írta meg, hogy neki írt az uram levelet. Ót anyu gyakrabban meglátogathatta, minden hónapban. Miután a kisfiámat, Pétert hazahozta Hatvanba, őt is elvitte hozzá minden hónapban. Hozzánk nem lehetett bármikor látogatóba jönni. Amikor először jöttek hozzánk, a tanya közelében lévő kiserdőben találkozhattunk a látogatókkal. Nem akarták, hogy a látogatók lássák, milyen fabarakkokban lakunk. Édesanyám, meg a testvérem jöttek el hozzánk. Anyósom akkor már nem élt. Karácsony ünnepén Amikor közeledett a hideg, a vezetőség elhatározta, hogy a barakkokból vályogházba költöztet bennünket. Nekünk kellett a vályogot csinálni és a házat felépíteni. Karácsony szent estéjén is építettünk. Raktuk a vályogot, hordtuk a habarcsot. Jó hosszú házat építettünk. A közepén konyha, a két végén szoba. Ezen a felén is lehetett lakni, meg a másik felén is. Azt mondták, mi már mindig itt fogunk lakni, az eperfán nem alhatunk, csinálni kell rendes házat, vályogból. Szép karácsony volt. Hullott a hó, mi meg sírtunk. Zokogtunk nagyon. Egyszer aztán valaki elkezdte, és mind énekeltük a karácsonyi énekeket. Nem lehet elmondani, hogy mit éreztünk akkor. A következő karácsony már egészen más volt Majdnem mindenkinek küldtek hazulról fenyőfát, szaloncukrot. Feldíszítettük a karácsonyfát. A parancsnok A táborparancsnokunk egy katonatiszt volt. Ez miközülünk való volt, nem rendőr. Ó osztotta el a munkát. /A rendőrparancsnokot talán Kovács Istvánnak hívták, de nem vagyok benne biztos, nem sokat foglalkoztam vele. Nem tudtam soha a rendőrök nevét./ A magunk közül való parancsnok, olyan volt, mint a gazdaságokban az intéző. Ez nem gonoszkodott velünk, rendes ember volt. Békekölcsönjegyzés Egyszer sorakoztattak bennünket és kihirdették, hogy békekölcsönt kell jegyezni. Aki nem volt hajlandó, azt becsukták egy szekrénybe. /Nevet/ Becsukták a fejét a szekrényajtó közé. Nem szorították rá a szekrényajtót, csak megijesztették. Hatszáz forintot jegyeztünk, nem is lehetett kevesebbet. Nem én találtam ki, hanem ők, hogy ennyit kell jegyezni és írjam alá. Az iratot Tamaskó Olivia állította ki a jegyzésről. Ez dunántúli gimnazista volt. 111
