Szabó János Győző szerk.: Az egri vár híradója 12. (Eger, 1976)

Lénárt Andor: Történeti adatok az egri vár feltárásának ötvenedik évfordulójához

lódott társaiéhoz, ö összegezte azt, amit az ásó és a levéltári kutatás felszínre hozott; s hitelesítette, s tette bele a várat a régészet és a magyar események történetébe, — hitelesen. Fáradhatatlan kutató és publikáló tevékenysége ismertette meg Eger várát a hazai és külföldi folyóiratokban közölt cikkein keresztül országgal, világgal. Kutató munkája eredményeként a vár történetének ismeretét gazdag levéltári anyaggal gyarapította a felszabadulás után is. Heves megye Műemlékei II. kötetében tudományos összegezését adta a várról való ismereteknek. — Halála napjáig szolgálta a vár története feltárásának ügyét. Mindhármuknak megvolt a feladata az ügyben anélkül, hogy ezt külön szervezték volna. Egy dologban azonban mindhárman egyek voltak; s ez az ügy szeretete. — Kitartó szívóssággal vittek végbe olyan dolgokat, aminek értelmében rajtuk kívül sokáig senki sem hitt. Jelentős anyagi támogatás nélkül, nem egyszer saját zsebükből, vagy alkalmi adományokból fizetve, vagy ismeretségüket felhasználva teremtették elő a szükséges minimális anyagi fedezetet, az időnként ennek hiánya miatt akadozó feltárás folytatásához. A kezdő diákgyerekek első „napszámja" a zacskó szilva volt, amit Pálosi az aktatáskájából vett elő. A gyermekek lelkesedésből dolgoztak. A hivatalos anyagi támogatás, amikor erre már sor került, nemcsak a mai számítások szerint, de az akkoriak szerint is kevés. — Ezt a keveset beosztották, — s hozzá tették a tanítványok segítő lehetőségét, a szülők segítő készségét, és sokszor regénybe illő manőverekkel, de előteremtették a legminimálisabbakat. A hivatalos országos szervek érdeklődése nélkül, a város és a katonaság anyagi és természetbeni támogatásával folyt a munka. Minden apró nehézséget leküzdötték. Csak akkor torpantak meg, amikor a világot is megrendítő gazdasági válság a mélypontra jutott, s elmaradtak a kevéske támogatások is. A három tanár, s a munkájukat segítő mérnökök, a Márkus testvérek, és később Hevesy Sándor, — akinek szintén szívéhez nőtt a var, s aki számára a segítés és a munkában való részvétel több volt hivatali kötelezettségénél; — a várban végzett munkáért soha, semminemű anyagi ellenszolgáltatást nem kaptak. Ezt a munkát, amely Eger városának olyan rangot adott az országban, de a világban is, amilyet talán csak Gárdonyi Géza regénye tudoti adni; — önzetlenül, fizetség nélkül végezték. Hittel, szeretettel, fanatizmussal, még az erkölcsi siker, a nyilvánosság elismerésének igénye nélkül is. S TULAJDONKEPPEN HET ÉV ALATT ÖK TEREMTETTÉK MEG A VARNAK ÉS A VAROSNAK AZ IDEGENFORGALMI VILÁGRANGOT! Méltó, hogy Eger városa ez embereknek, s az elgondolásaikat kivitelező diakoknak, munkásoknak, katonáknak emléket állítson. Bár biztos vagyok benne, hogy ha őket kérdeznénk, a fejüket csóválnák, vagy legyintenének, — oly szerénységgel, mint tették akkor is, amikor munkájukat, vállalt kötelezettségüket tették. A vár a Rákóczi szabadságharc óta pusztult. A haditechnika fejlődése következtében stratégiai jelentőségét régen elvesztette már. Fenntartása, esetleg újjá-, vagy átépítése óriási költséget emésztett volna fel.