Katona Mária: Két évszázada Balmazújvároson - a balmazújvárosi németek története / Újvárosi Dolgozatok 5. (Balmazújváros, 1997)

48 1944 őszének mozgalmas eseményeiben a község szinte ütközőponttá vált. A Tiszántúl - így Balmazújváros is - fontos stratégiai szerepet ját­szott a német haditervekben. Itt húzódtak a délen harcoló náci egységek utánpótlási vonalai. (Ezeket támadták a már említett szovjet s angol bom­bázások is.) A nyár során Debrecenben is megindultak a bombatámadások, s a la­kosság Balmazújvároson át próbált nyugatra menekülni. Ezzel egyidőben indultak meg a német csapatok Debrecen felé, Balmazújváros irányába. Miután október elején a 2. Ukrán Front elfoglalta a Viharsarkot, októ­ber 6-tól a szovjet sereg is Debrecen felé vette útját. Október 8-án a két ellenséges sereg találkozásakor zajlott le a debreceni tankcsata. Balmazújvárostól nyugatra is volt egy fontos hadiesemény; a hortobágyi páncélos ütközet. A debreceni menekülők már elhagyták a községet, s a környéken levő települések közül Nádudvart, Szoboszlót és Püspökladányt már elérték a szovjet csapatok. Balmazújvároson október 8. és 16. között sem német, sem szovjet haderők nem tartózkodtak. Miután október 9-én megérkezett a szovjetek közeledésének híre, sok korábbi vezető (csendőrök, de a tanítók s a helyi katolikus pap is) hagyta el Újvárost. Fogadóbizottság s küldöttség alakult a szovjetek fogadására. Október 16-án váratlanul megjelent a Feldherrnhalle páncélgránátos német hadosztály. Teljes harckészültség mellett kivezényelték a 29. német páncélos, a magyar 45. lövész, a 19. könnyű és a 4. póthadosztályokat. Október 21-én érkeztek meg az oroszok az Epreskerti temetőn át. A rövid, de heves tüzérségi harc után a 22-ére virradó éjszaka a német egy­ségek visszavonultak Hajdúnánás felé. Ezzel elvesztették tiszai átjáróhe­lyüket, s meghiúsult az a tervük, hogy ezen az útvonalon mentik át az erdélyi német és magyar erőket a Tisza mögé. Október 22-én Hajdúszoboszló, Nádudvar és Hortobágy felől folya­matosan érkeztek a szovjet csapatok, s haladtak tovább Hajdúnánás és Hajdúböszörmény felé. Ezzel véget ért Balmazújváros német, s kezdetét vette szovjet megszállása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom