Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)

A fényképész szerepei - Mi, debreceniek

GONDY ÉS EGEY niség" vezetheti erre, a szólamok megfeleltetni próbálása a valós problémákkal, amely lehetetlen voltánál fogva, kényszerűen vezet erre az eredményre. A cívis urbanizációellenes szemszögéből lehet csak jó a régi, csatornázatlan, kövezetlen Debrecen. „Debrecen nem hivatal, nem gyári város, és gazdálkodó jellegét - amitől az Ég óvja - le nem teheti, ehhez van kötve léte. Szénás szekér nem járhat renaissance kapun, sem emeleten nem fejheti a tehenét, de a disznót sem húzzák a liften. Tágas udvar most is a jelszó Debrecenben. Mi közvetlenül ételt készítünk a szájunknak, a gyolcsot, posztót, varró tűt és gépet készítse az, kinek kopár sziklás a talaja. (...) Minél jobban kivetkőztetjük Debrecent falusi jellegéből, annál nagyobb arányban nő a halandóság benne""

7 - írja Gondy, s mintha csak egy tősgyökeres, okleveles polgár beszélne. Ebből a szemszögből lehet sajnálni a lebontott, régi ispotályt, amely, igaz, hogy csak betegség- és ragály-fészek volt, mégis, milyen családias, regényes és festői! De a városnak nem kellett, „nem tűrte már a kultúrláz"."

8 És minek építenének még egy kilencedik patikát, ahelyett, hogy népkonyhát létesítenének, amikor az egészséghez csak enni kell? A gyerekeket miért kellene oltással fertőzni, hiszen ha egészségesen élnek, úgysem lesz semmi bajuk? És miért kell légszesz helyett természetellenes és drága villannyal világítani, oktalanul csatornázni, utcákat a közvélemény megkérdezése nélkül elkeresztelni? (Ez az utóbbi kérdés olyannyira bántja, hogy személyes javaslatairól sorozatban tizenkettő, kolumnás cikket ír.)"

1

' Különösen kirívó eset, amikor a tiilzásba vitt azonosulási szándék arra készteti, hogy írásában megtagadja a telefont - „sem a telegraf, sem a telefon nem fogja átlépni házam küszöbét, de a gáz és villámból éppenséggel nem kérek. Már ebben a tekintetben magamhoz híven conservativ maradok" - miközben tudható, hogy az ekkor már legalább hat éve be van vezetve a műterembe, vagyis a saját házába!

120 A csatornázás, kövezés és higiénia kérdése pedig 15 alkalommal kerül témái közé valamilyen formában az évek során, s ezekben bűnbaknak mindig a városi tanácsot kiáltja ki, amely szerinte mindent hűbelebalázs módjára csinál, tervek és anyagi fedezet híján. A tanács kritikája mögött pedig bizonytalan irányú hadállása húzódik meg: szeretné a változást, de választott pozíciójából nem javasolhatja azt. „Hát mi bolond állítás: ki szegény, az ostoba is! (...) Nem szólhatok a polgári házassághoz, de lehet, hogy mint mérnök, alaposabban értem a kanalizációt, mint az első virilis!"

121 - panaszolja. Nem érzékeli, hogy a tanács éppen amiatt nem tud cselekedni, mert soraiban az eszményített cívis ül: akinek viszont szinte éppen ő maga adja szájába lapjában az ellenérveket: hiszen nem helyeselhet semmit úgy, hogy rögtön vissza ne vonná. (Jellemző erre, hogy amikor egy alkalommal valakit „véletlenül" megsért, s az magyarázatot kér, azzal mentegetőzik, hogy az illető nem is sértődhetett