Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)

A fényképész szerepei - Mi, debreceniek

írásnak, az olvasásnak, a zenének és a művészeteknek, meg a nyelvtanulásnak és az utazásnak - ha polgárként élt magánéletét el tudja majd választani a társadalmi életet nyíltan és hangosan, íratlan szokások és hagyományok parancsai szerint élő fényképészétől. A szerepjátszás és a munka maga azonban, látjuk majd, annyi erőt, időt és szellemi energiát kívánt tőle, hogy az már szinte meghiúsította az eredendő célt. Gondy Károly debreceni életének első tíz éve azzal telik, hogy házat-földet és ezzel választójogot szerezzen, így deklarálva teljes jogú polgár mivoltát. Amikor azonban már a polgárosítás és a választójog alapfeltételének megfelelve, saját házzal és a hozzá tartozó ondódi szántófölddel rendelkezik, ezt a földet huszonöt évig még csak meg sem nézi, sem területe nagyságát, sem a föld minőségét nem ismeri. Kiadja árendába, és megelégszik azzal, hogy bérlőjének becsületes kék szeme van és rendesen, pontosan fizet -annyit, amennyit az előző tulajdonosnak. (Jobban foglalkoztatja a kertészet és a szőlőtermelés: a kilencvenes évekre szőlőt szerez magának a Boldogfalvi kertben, később, ezt eladva, „előkelőbb" környéken, a Sestakertben, a Nagyerdő alján: itt tölti szabadidejét, itt írogat a diófa alatt, amelynek terméséből pálinkát készít; azt állítja azonban, a szőlő inkább szükség, mintsem luxus.

113

) Földhöz való viszonyának valódi természetét ráadásul teljesen önszántából leplezi le egy írásában, nem tudván ellenállni a kísértésnek, hogy írattathat magáról, függetlenül attól, hogy a kontextus GONDY ÉS EGEY kompromittáló-e vagy sem.

114 Az ehhez hasonló esetekben Gondy Károly összetett személyiségének valódi magja és tartalma felülemelkedik a játszott szerepen, mintegy kontrollálhatatlanul, az írás pillanatában elveszítve szeme elől a megcélzott közönséget. Az identitás különböző rétegeinek eldöntetlen primátusa minden bizonnyal megzavarhatta olvasóit és a személyesen vele érintkezőket, s így hiába beszél különben oly rutinosan a cívis érdekében, az nem fogadja el szószólójának, s gyanakodva tekint rá. Gondy a századvégen többször is indul a helyhatósági választásokon, de soha nem kap elég szavazatot ahhoz, hogy a cívisek megválasztott képviselője lehessen."

5 O maga azonban mintha nem érzékelné, hogy nem másokat, csupán önmagát ámítja, ha nem vesz erről tudomást, és szorgalmasan írja cikkeit továbbra is. A cívis életszemléletet támogatandó veti el például egy cikkében az ohati iskola gondolatát, mert „a mi becsületes pásztor népünknek" mással kell foglalkozni, mint a tanulással, hiszen megvan annak a magához való esze: „a csillagokon kezdi és végzi magas tudományát. De még a kondás is, ki soha betűt nem látott, hányszor teszi csúffá fejszámolásban a mathematicust?""

6 Miért akarja vajon „tudatlanságban" tartani a parasztgyerekeket ez a világlátott, tapasztalt, olvasott, nyelveket beszélő, értelmiségi allűrökkel, ambíciókkal töltött mester? Gsak a rosszul értelmezett „debrece-