Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)

A fényképész szerepei - Mi, írók

érezte magát, szellemi és anyagi értelemben egyaránt, aki azt csinál, amit akar, aki nem felelős semmiféle fölsőbb akaratnak - láttuk pl. az elutasított Garibaldi esetét első példánkban - s ez nem pusztán a modern polgári mentalitás, hanem az intelligenciához való tartozás tudatának megélése, vállalása is. Ennek a hozzáállásnak a lényege, hogy mindenki szabadon megvitathatja azt, vagy beszélhet arról, ami rá tartozik: ha tehát neki kedve van írni, akkor ír: ahogy megteheti ezt mindenki más is. Gondy azzal legitimálja hozzászólásait, hogy Debrecen sorsa éppen úgy tartozik rá is, mint minden más ittlakóra: az ő felelőssége azonban sokkal nagyobb, lévén ő a szabad és független, ezért szabadon és függetlenül gondolkodni és cselekedni képes értelmiség tagja. Ha helyzetéből adódóan mást nem is tehet, mint hogy figyelmeztet, legalább ezt kötelességének érzi megtenni.

444 Tisztában vagyunk természetesen vele, hogy Gondy Károly nem volt modern értelemben vett értelmiségi, hiszen nem e szellemi termékeiből élt, és még tradicionális értelemben sem nevezhető annak, sem tanult, sem választott mestersége jogán, de a modern polgárethoszt megtestesítő élete, döntéseiben és választásaiban megmutatkozó szabadsága, a mestersége ismeretkörén túli műveltségre és tudásra is törekvő magatartása, Debrecen ekkori társadalmi berendezkedésében lehetővé tették volna a számára, hogy „áttörje osztálya korlátait", és érték- és életelvei alapján valamiképpen a vezető elmék közé sorolódjon, GONDY ÉS ECEY 137 hogy ténylegesen komolyan vegyék megszólalásait.

445 Hogy ez miért nem volt mégsem így, annak okát talán abban kell látnunk, hogy míg saját magát független szellemnek tudta és értékelte, és ennek alapján igyekezett volna elfogadtatni, mások számára nyilvánvaló lehetett, hogy nem az, hiszen megszólalásait minden esetben behatárolta a politika; így az egyik oldal, az értelmiség számára Gondy nem volt más, mint a függetlenségi papagájok egyike, akinek írásaiban a központi gondolatokat elfedte a szabadságharcos küldetéstudat - a másik oldal, az olvasóként tételezett, megcélzott polgárosztály pedig éppen magasröptű stílusa miatt nem juthatott el mondanivalójának megértéséig. Ami számukra fontos lehetett belőle, annak kihámozása nem érte meg a fáradtságot, hiszen máshol könnyebben emészthető formában is megtalálhatták ugyanazokat a szólamokat. „Én minden igaz írót szabadon gondolkozónak, függetlennek tartok (...). Ki nem a maga meggyőződése után ítél, nem saját eszméit hirdeti, és bérelt gyermek-kézből engedi magasba szelleme sárkányát: az nem érdemli meg a költő nevet. A bérenc toll a leggyalázatosabb békó..."

446 - írja egy helyütt a többször is megvetésével illetett Jókairól, és közben nem veszi észre, hogy a saját gondolatait, de legalábbis a tollát megkötő béklyó súlyosabb minden tényleges fölsőbb akaratnál vagy önként vállalt szellemi rabságnál: hogy éppen e miatt a súly miatt nem veszi a maga