Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)
A fényképész szerepei - Mi, művészek
120 GONDY ÉS ECEY a "plastograph" nevű készülékkel, új találmányával, amelynek mibenléte végképp nem világos, mindenesetre „oly fényképet készít, mely után a szobrász bátran mintázhat, a fényképen valóságosan kidomborodik a felvétel". Gondy ezzel a photoplastikát vélte megteremteni, (ahogy előtte már sokan mások is, hiszen ismerjük pl. a hasonló célú „pantograph"-ot még a negyvenes évekből - s ez azt is mutatja, egyúttal, mennyire a korábbi korszak elvárásai vezérelték Gondyt még „találmányai" jellegében is) - amelyre azért van szükség, mert „egy meztelen testet pl. nem lehet mértanilag ábrázolni, domborodásait fény mellett kell kitüntetni - ám erre az egy oldalról felvett fénykép nem elegendő, az után csak lárvát készíthetünk - ami pedig csak akkor hasonlít a fényképre, ha azon pontból nézzük, a honnan a szobrász azt mintázta. A legkisebb fordulatnál elvész a hasonlatosság, kivált, ha a művész nélkülözi a profilt." Minderre pedig már Székely Bertalan is, a fotó fogyatékosságaként, rámutatott. Gondy ismét egy másik művészeti ágnak szeretné megfeleltetni a fényképet, ezúttal nem a képet változtatja mechanikus úton acélmetszetté vagy festménnyé, hanem a festők után most a szobrászok számára kínál alkalmas felhasználási lehetőséget, hiszen „a fényképészet illetőleg a fényképelés hajnalán bármint idegenkedett is a festő a gépies munkától, utoljára is a fénykép a művész elválhatatlan kebelbarátja, biztos kalauza lett. Az embernek, úgy az állatnak, növénynek van már helyes portréja, kivált, mióta olyan tökélyre vitte az optika, hogy a távlat ellen véteni sem lehet". 383 (Gondy itt a fogalom- és szóhasználattal nyilvánvalóvá teszi, hogy alaposan ismeri az ekkorra általános hivatkozási ponttá lett Székely Bertalan írását). Gondy Károly szemében tehát a fénykép tökéletlen valami, ami csak nagy technikai ügyességgel, sok munkával és művészi érzékkel emelhető valóban művészi rangra, de bárhogyan is fejlődjön technikailag a fényképészet, ezt a dicsőséget közönséges mesterember által nem, csakis a művész ceruzája és ecsete segítségével nyerheti el - hiszen „az előadás vagyis a kivitel modora - mondja Székely - minden ügyesebb festesz saját egyéni tulajdona", 384 ami a mechanikus képekre nem áll. Akár valóban képesítettnek érezte magát Gondy Károly a szépítés művészetére, akár csak üzleti megfontolások vezették találmányai reklámozásakor, érdekes lehet megismernünk a fényképész esztétikai nézeteit, művészetfelfogását, illetve azt a közönséget, amely számára az ezeket az elveket kifejtő szövegei íródtak, s amely számára - összehasonlítási alap híján - hitelesnek is tűnhettek. Hogy milyen volt az a közeg, amelyben Gondy művészként tételeződhetett, s hogy mi jelentette a debreceni közönség számára valójában a művészetet, hogy mire volt igény, kíváncsiság és kereslet, azt Gondy kiállítási recenzióinak szövegén át vizsgálhatjuk meg.
