Várhelyi Ilona: Bibliával Munkácsy Krisztus-trilógiája előtt (Debrecen, 2009)
Jézus pere
ti. Nem tudunk arról, hogy ezzel a kérdéssel korábban egzisztenciális értelemben foglalkozott volna Munkácsy. Zaklatott gyermek- és ifjúkorában az a magától értetődő keresztény világnézet vette körül, amely általános társadalmi szokásrenddé szilárdult, de nem kívánt különösebben személyes elköteleződést. A hitbeli kérdésekre a katekizmus kikristályosodott válaszai mindenki számára kötelezően ismertek voltak. Ilyen egyszerű és személytelen vallásosságban nőhetett fel Munkácsy Mihály is. Árvaságra jutva rokonai különböző intenzitással, de ugyanebben a szemléletben nevelhették ugyan, de személyes hitéről, komolyabb vallási érdeklődéséről semmit sem tudunk. Fiatal éveinek színterein már szembesülhetett a felekezetek, sőt a vallások különbözéseivel is, előbb Magyarországon, később Európa más országaiban. Nem tudjuk, hogyan vélekedett ezekről, de az bizonyos, hogy Ernest Renan kiművelt személyisége és könyvének Jézusa magával ragadta. Komolyan megérintette a Biblia is, amit egyre elmélyültebben tanulmányozott. Ezzel együtt az időközben bíborossá lett Haynald Lajos buzdító szavainak magva is csírázni kezdett lelkében. A címbe rejtett üzenet A megválaszolandó kérdés, akár az alkotó, akár a befogadó teszi fel, azért nevezhető egzisztenciát érintőnek, mert Jézus kilétének meghatározása a választ keresőt eldöntendő viszonyba állítja Krisztussal. A Krisztus Pilátus előtt c. festmény már címével elárulja Munkácsy egzisztenciális döntését.