Várhelyi Ilona: Bibliával Munkácsy Krisztus-trilógiája előtt (Debrecen, 2009)
Jézus pere
Az evangéliumokban erről az eseményről Jézus Pilátus előtt (utólagos) alcím alatt olvashatunk. Ugyancsak Jézus és Pilátus címen vált ismertté néhány művészi alkotás, köztük Munkácsy párizsi festőbarátjának, Dórénak a néhány évvel előbb sikert arató műve is. Munkácsy viszont Jézusnak az emberi természetét jelző neve helyett az isteni természetére utaló Krisztus nevet emeli a címbe, már ezzel is jelezve, hogy ő Jézusban nemcsak embert, hanem istenembert lát. A 'keresztény' szavunkban is megjelenő 'krisztosz' a felkentséget jelenti. A bibliai értelmezés szerint a fölkenésben a király és a főpap, esetleg a próféta kapja meg hatalmának isteni legitimációját. A korabeli zsidóság felkent személyben várta az Isten által megígért messiást, akitől azonban politikai és gazdasági felszabadítást remélt. Jézusban azért nem ismerték fel a Messiást, mert ő nem a rómaiak külső elnyomásától, hanem a lelket belülről fogva tartó elnyomótól, a gonosz hatalmától kívánta megszabadítani az embert, s nem is csak Izrael népét, hanem az egész emberiséget. A festmény címe tehát Munkácsy állásfoglalását fejezi ki: Jézus a Krisztus. O a Felkent. Az ábrázolt jelenet a realizmus formanyelvén elmondja a bibliai cselekményt 4 , szimbólumaiból pedig feltárul a művész üzenete. 4 Jézus perének mozzanataiban a négy evangélium leírásai különböznek egymástól, de mindegyikből kitűnik, hogy Pilátus többször is kihallgatja Jézust.