Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)
Szűcs Sándor írásai - 1. Szűcs Sándor önéletírása
gyűjtőútra, amelyik jószerint még ma sem ért végett. Nagyon-nagyon sok időt fordítottam erre. Még annak a rovására is, amit közhasználatú kifejezéssel, jól felfogott önérdeknek szokás nevezni. Kisdiákságom vakációs nyarain kezdtem meg a barangolást a tiszántúli tájakon, határain, pusztáin megismerkedve a tanyák, pásztorszállások nagyszerű népével. Kétségtelen, hogy eleinte még mint gyermek, a kóborlások érdekes romantikája is vonzott. Ezt azonban mihamar túlnőtte bizonyos kötelességérzet. Annak a közvetlen tapasztalatnak folyamányaként, hogy a múltbeli népi műveltség emlékei rohamosan halványulnak, feledésbe merülnek. Menteni kell még ami menthető belőle. Emlékszem, egy időben, diákkorom egyik szakában, ez szinte a félelem nyugtalanságával a féltés érzeteként nehezedett rám és sarkallt. Barangolásaimról senkinek sem beszéltem. Azok a falumbeli kevesek, akik tudomást szereztek rólam, a maguk elgondolása szerint értelmezték. Belőle számomra jó jövőt nem jósoltak. Családunkhoz közelállók, akik célját is tudták, azok haszontalanságnak, bolondságnak tartották. Mondta egyik öreg rokon: - Mi fene az a néprajz? Ha felnősz, még majd ráíratod az udvarodat, mint nagyapád az oskolára. - Eddig csak magamat írattam rá. Bár a jövendőt előre nem tudhatjuk. Csak édesanyám bízott benne, hogy néprajzoskodásomból komoly eredmény kerekedik majd ki. Első könyveim megjelenéseit még megérte. Azokat megnyugvással lapozgatta. Gyakori vándorlásom idővel a hivatalos embereknek is szeget ütött a fejébe. Valamiféle illegális szervezkedést, szociális, kommunista agitációt szimatoltak mögötte. Ebből kisebb-nagyobb kellemetlenségeim adódtak. Főszolgabíró, főjegyző, kakastollas főtörzs sűrűn eldiskurálgatott velem. Ilyenkor dédapámra gondolva, szerettem volna őket kirakni az ablakon. Nem. Ezt a bolondságot nem hitték el. Állandóan gondjuk volt rám. A Földrajzi Intézetben eltöltött évek után nem is jutottam álláshoz egészen 1944-ig. Akkoriban amúgy is nehezen ment az ilyesmi. A megélhetés gondja, munkái itthon terhesebb volt. Az tette számomra elviselhetőbbé, hogy az általam kutatott tájban laktam. Együtt éltem a táj népével. Meg az a tudat, hogy ebből a néprajznak is van talán némi haszna. A hatósági embereknek persze nem volt ebből semmi hasznuk. Nekik csak a munkájukat szaporítottam. Néprajzi gyűjtés során faluszéli kis házakban, várostól távoli tanyákon nagyon sok kérvényt, beadványt, fellebbezést, panaszos levelet megírtam embereimnek. Elébem tárt ügyes-bajos dolgaikat megtárgyaltam velük. Valahányszor kértek: okosítson fel már, mit kellene tennem. így lettem vándor ügyvéd. Egy füzesgyarmati jó öreg vallotta be, hogy ő ennek vélt. Csak azon tüsténkedett hívő lélek vajon, ha fizetséget nem fogad el. Érdekes, hogy ő is pártkasszára gondolt. Persze nem a kormánypártéra. De véltek engem egyébnek is. Vándor fényképésznek, képes levelezőlap csinálónak, mérnöknek, mert régi házakról, pásztorépítményekről méreteket vettem, alaprajzot készítettem. Volt, aki becsüsnek nézett. Felmérem a határt, hogy milyen termésre van kilátás. Volt, aki felügyelő úrnak titulált, fogalmam sincs miért, mert teljes bizalommal volt hozzám, márpedig ez felügyelővel szemben nem szokás. De voltak sokkal érdekesebb vélekedések is. Eleinte, amikor még éltek babonás hiedelmeket hordozó öregek, többször előfordult, hogy garabonciás diáknak néztek. S mihelyt betoppantam, valahova faluszéli kis házba, tanyára, azonnal hoztak nagy köcsög tejet, kínálgattak erősen. Jaj Istenem, csak jégeső ne lenne már - sopánkodtak. Az utóbbi időben szinte rejtélyes, de korszerű elképzeléssel egyszer-egyszer kémnek, ejtőernyősnek gondoltak. 1944 nyarán, bizonyos feladatokkal megbízott személyek a karcagi határból azért kísértek be a rendőrségre, mert látták, hogy megálltam egy dűlőút melletti fa alatt, elővettem a zsebórámat, megnéztem és abban a minutában megjelentek az ég alján a szovjet repülőgépek. A rendőrkapitány ismert, hiszen a helybeli ONCSA igazgatója voltam akkor. Kérdezte, van-e valami panaszom a
