Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)
Szűcs Sándor írásai - 5. Néprajzi vonatkozások Bihar-vármegyében
A gyermekkorban általános a tegeződés. Úgy a 18. életév körül aztán „Nem őriztünk együtt kondát,, (vagy, mint a lányok mondják: libát) figyelmeztetéssel megtörténik a társadalmi tagozódás, és ettől kezdve a szegény magázza a volt gazdagabb iskolatársát. Az egymás közelében lakók és szomszédok között azonban továbbra is megmarad a tegeződés, mindaddig, míg a gazda-fiú meg nem házasodik, a leány férjhez nem megy. Ettől fogva amannak kijár a „gazda" titulus, melyet a keresztnévvel együtt ejtenek, pl. így: „Antal gazda,,. Ez a címzés az említettek részéről egész életen keresztül megmarad, míg másoktól a „gazduram,, megszólítás illendő. Viszont a „gazda" emezeket tegezi, más idegenebb szegényembert pedig magáz. De tegezi a szegény sorsú fehércselédet is, ha vele egyidős vagy fiatalabb. A nála idősebb szegényt bácsinak, néninek szólítja. A szolgalegénynek a neve és „te fattyú", vagy „te fiú" a megszólítása. Pásztorembernek a bátyám megszólítás jár; a bácsiért akármelyik megneheztelne. Többnyire bátyámnak szólítják a csőszt is. - A gazdasszonyt az udvarba, a házhoz bejáró szegénység asszonyomnak szólítja, ott pedig, ahol az öreg gazdasszony is él még, kisasszonyomnak szokás címezni. Idegenek a férje nevének használatával szólítják a gazdasszonyt, pl. így: „Varjasné asszony". A néném, néni megszólítás úri személyek részéről is sértés. Egy gazdasszony így figyelmeztette a szokást nem ismerő fiatalembert: „Szabó néninek, lelkem, semmije sincs, Szabóné asszonynak meg háromszáz köblös földje van!,, Igen minden gazdaudvarba „bejár" egy-két szegény napszámos család, melynek valósággal ott nőnek fel egymást követő nemzedékei. Mikor milyen munkának van az ideje, azt végzik. Többnyire nem is pénzért dolgoznak, hanem természetes javakkal (terménnyel, állattal, élelemmel) elégítik ki őket. Ami a gazdáé, azt is így említik, „a mienk". És úgy vélik, mintha valóban az övék volna. Emez erkölcsi jóért viszonzásul a gazda bátyámnak, nénémnek hívja az öregeket; a gyerekkel, fiatalokkal bátyámuramnak, feleségét nénémasszonynak szólíttatja. - Ez a bejáró rendszer - patriarchális ízével - a jobbágyzsellér világból maradt, amikor a nemesi udvarban való szolgálat a katonaságtól is mentesítette a fiatalokat. A bejárókról a végrendeletben is meg szoktak emlékezni. Bútort meg „őtő ruhát" örökölnek. Ezért mondta az egyik legény: „A dédapám is ebben az udvarban nőtt fel; egyrészes vagyok már én a vagyonban." Az ismeretlen, idegen ember megszólítási módjára is van szabály. Talán abból a meggondolásból indulva ki, hogy nem lehet előre tudni, kicsoda-micsoda az illető, a megtisztelő bátyám, vagy ha öreg, a kigyelmed megszólítást használják. Szegényes öltözetű emberrel állván szembe, a bátyám szót a kenddel társítják, pl: „Hova megy kend, bátyám?,, A fiatalabbat öcsémnek, az egykorút atyafinak, földinek titulálják. Ismeretlen nővel ha beszélnek férfiak, nők egyaránt kerülik a megszólító szót. Idősebb szegényasszonynak öreganyám vagy röviden anyám a megszólítása, és ezenkívül igen gyakori még a szülém is. A legény megáll szekerével az út szélén gyalogoló öregasszony mellett: „Na, üljék fel kend, szülém, majd hamarább érkezik így!" A megszólító szó, ha magában áll, idegenül hangzik, ezért ismerősök körében elébe illesztik a keresztnevet is. De a név használatának szintén módja van. Gyermekeket, legényeket, leányokat becéző képzéssel alakított nevükön szólítanak: Marci (Márton), Inci (Imre), Baji (Bálint), Gyuszi (Gyula), Berti (Albert), Laci (László), Julcsi - Julcsa - Julis (Juliánná), Erzsi - Erzsók - Erzsus (Erzsébet), Tercsi - Teresa (Terézia) stb. A gyerek pl. így hívja legény ismerősét: „Marci bátyám". Házasság után azonnal a név anyakönyvi alakját használják, de nőknél a becéző alak megöröködhetik. Sőt, vannak női nevek - mint pl. az itt említettek, - melyeknek anyakönyvi alakját hallani sem lehet. Ezeket úgyszólván nem is
