Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 5. Néprajzi vonatkozások Bihar-vármegyében

tekintik neveknek. Gazda fiúkat, leányokat a szegényebb ember rendes nevükön szólít, ha már kinőttek azok a gyermekkorból. - A legények beszéd közben a család- és keresztnév sorrendjét németesen megfordítva emlegetik egymást, pl.: Sanyi Demjén, Kari Mile. Ez a mód kétségtelenül a közös hadsereg emléke. Legkedvesebb komájukat testvérnek szólítják. Az utcán való viselkedést is árgus szemmel figyeli a falu, és nagy kedvvel bírálgatja. Ami itt történik, arról leghamarabb tudomást szerez, mert: „A sötétnek szeme, a nádfalnak füle van." Öreg cselédekkel keveset törődnek már, de a fiatalokkal szemben annál inkább nincsen irgalom! - Asszony és leány a családján kívül álló férfival nem mehet végig az utcán. Természetesen, társalgásba meg éppen nem ereszkedhet. Ha mégis megszólítaná a férfi, akkor öt-hat lépéssel elhaladva mellette, félig visszafordulva válthat vele pár szót, de hangosan, hogy a közeli udvarokon levők meghallhassák! A halk beszédet arra magyaráznák, hogy valami titkos közleni valójuk van. Fiatal asszony azonban legénnyel még így sem beszélhet. A leány, ha utánamegy a legény, beszélhet hozzá - nehogy megsértse -, de ne lassítsa meg a lépését, a fejét tartsa fel, és a hangos szót csak a válla fölött eregesse hátra. Ez komoly illemszabály, szokás! Sokszor előfordul, hogy leány és legény a mezei munkából hazatérőben találkoznak. Ilyenkor a leány nem mehet a legény mellett, hanem az út másik szélén, le sem ülhet véle az útfélen. Ha eme szokástól eltérne, az nemcsak a határban dolgozó embernek szúrna szemet, hanem a fiú is félreérthetné. Ha a legény szekéren van és invitálja a leányt, akkor felszállhat, ha vannak a közelben, akik látják ezt. De ekkor sem ül az ülésre, a legény mellé, hanem hátul a szekéroldalra, vagy az aljsövényre. A kapát, vagy ami szerszám nála van, a kezében tartja, mert erről tudják meg mások, hogy éppen csak útközben szállott fel. De vannak híres legények, akiknek a szekerére nem ülhet fel, akárhány tanú lenne rá. - Nem hagyják szó nélkül, ha a fehércseléd az utcán „forgatja a fejét". Asszony még csak betekinthet az udvarokra elmenőben, de a leány nem nézhet se jobbra, se balra, mert megszólnák: „Miért villog? Kit keres?" Szigorúan veszik a „takarodóhúzás" utáni utcán járást is. A szokás véleménye szerint, amelyik fehércseléd hozzátartozója nélkül ilyenkor is kívül találtatik a kapun, nem tisztességes személy az. A feleséges emberek is könnyűszerrel megítélés alá kerülhetnek! Nekik sem illik az asszonyokkal, leányokkal beszélgetni az utcán, meg éjszaka csavarogni, módja nélkül kocsmározni. A szokás illemtana egyedül a legényeket engedi hosszú pórázra. Jobbára csak bizonyos alkalmakkor várnak el tőlük hagyományos modort, de ilyenkor is elnézőbbek velük szemben. Helytelen cselekedetük inkább csak egyedek és érdekcsoportok ítéletét váltja ki, a közösség mindig talál számukra enyhítő körülményt. Sok esetben azon elfogadott elv alapján védik őket, hogy minél inkább kitombolja magát a legény, annál jobb házasember válik belőle. Az élő fába is belekötött, a közösség mindenik tagjával ujjat húzott már az, akit a falurosszának kiáltanak ki. A más házánál való megjelenésnek, a háziak részéről pedig az érkező fogadásának szintén vannak formaságai. Ezúttal csupán a hétköznapi látogatás szokásait vesszük figyelembe, amelyik valamilyen ügyből kifolyólag történhetik, mert hétköznapon tanyára (beszélgetésre) menni, vendégeskedni nagy figyelmetlenség volna. Ez csak téli időben szokás. Máskor szorgos munka járja, és a hosszasan diskuráló vendég feltartóztatná a ház népét dolga végzésében.