Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)
Szűcs Sándor írásai - 5. Néprajzi vonatkozások Bihar-vármegyében
Nyáron a szegényebb sorsú nők mezítláb jártak. Az eladólányok és a menyecskék azonban ilyenkor is papucsba dugták a lábukat. Piros meg zöld bársonybetétes, magas sarkú papucsban csattogtak. Ha templomba nem is, de ide-oda látogatóba elmehettek benne, hogy ha harisnyát, istirinflit húztak. Idősebb asszonyoknak nem a „virítós", hanem csak a fekete bársony fejű meg a csupabőr papucs illett, sarok nélkül. A magas saroknak a neve is „menyecske-sarok" volt. A hozzánk nem messze eső Nádudvar 1780. évi jegyzőkönyvében ez a tanácsi határozat olvasható: „Utasítjuk a helybeli vargákat, hogy ezentúl magas sarkat a nőszemélyeknek ne csináljanak a lábbelijek alá, melyben a nőszemélyek csak illetlenkednek." - Télen meg ünnepeken a lányok és a menyecskék piros szattyánbőr csizmát húztak, az asszonyok pedig feketét. A jómódú asszonyok cipőt vagy másként cüpőt viseltek már a 60-as évek végén is. Nemsokára ezután általános lett. A lapos sarkú, száratlan, a fűző helyén gumibetétes cipőnek topánka volt a neve, sok helyen azonban a másforma cipőket is így hívták. Úgy vélem, hogy ez az elnevezés a sarkatlansággal (a lapossarkúsággal) van kapcsolatban. A cipőkhöz minden esetben harisnyát viseltek. A bogyós, pávafarkas meg a sima szárú harisnya kötéséhez nagyon sok asszony értett. Röviden meg kell még ismertetnem a gyermekek viseletét is. A pólyás és a karon ülő gyermekeknek csak inge és togylija van. Az ing szabása teljesen azonos a gubáéval, a nyitott részét azonban hátul hagyják. A fejkötő is az előbb ismertetetett módon készül. Iskolás koráig a fiúgyermek mezítláb, pendelyben nyaralt. Olyan volt ez a ruhadarab, mint a férfiak inge, de térden alul ért. Télire lábbelit, kis csizmát kapott a gyerek, és kantust adtak rá. Ez is olyan volt, mint a pendelye, csak nem vászonból, hanem melegebb színes anyagból varrták, és a derekát bekorcolták. Mikor feladták az iskolába, kis gatyát csináltak neki, és ettől kezdve a férfiruha kicsinyített mását hordta. Miként már említettem, a nagyobb iskolás fiúk kacagányt is viseltek. Ma az ing és ület nélküli, térdig érő klott fekete gatya terjedt el az iskolás fiúk nyári viseletéül. - A leányok iskolás koruk előtt is a felnőttekéhez hasonló szabású ruházatban jártak. Nyári időben sem öltöztették őket olyan lengén, mint a fiúkat. A fenti áttekintésből látjuk tehát, hogy az 1860-70-es években még olyan ősi szabású ruhadarabokból tevődött össze a viselet, amilyenek a szomszédos alföldi területek magyarsága köréből már évszázaddal előzőleg eltűntek, vagy pedig módosult formában csak a falusi, városi közösségből kiszakadva élő pásztorok öltözetében voltak feltalálhatók. E körülménynek főként földrajzi oka volt. Mocsarak között fekvő falvaink a forgalmon kívül estek, legtöbbjét szekéren alig-alig, inkább csak hajóval (csolnakkal) lehetett megközelíteni. Idegenek ide nem jöttek, az itteniek között meg nagyon kevesen voltak olyanok, akik ezen elzárt mocsárvilágon kívül jártak-keltek. Ha ez utóbbiak megkedvelték is az idegenben látott viseletet (mint esetleg egyebet is), azt maguk sem követhették - nemhogy még divatba is hozhatták volna -, mert a falusi közösség ezelőtt szinte törvényerejű szokástól büntetlenül senki el nem térhetett. A vidékről hozott feleségnek is követnie kellett új lakóhelye szokásait, elhagyva szülőfalujáét. Csaknem évszázados csúfoló anekdotáink és gúnyneveink vannak, melyeket éppen ruhaviseletbeli különösködés miatt ragasztottak egyesekre, s utódaikról se tudta lemosni az azóta eltelt hosszú idő. ítélkezés volt ez! A viseletet a közösség alakította ki, mint életkörülményének legmegfelelőbbet s azt semmibe venni nem engedte. Midőn az ármentesítés megszüntette a földünk természeti elzártságát és a környező területek élete mindenki előtt ismertté lett, a közösségi felfogás, miként más téren, a viseletet illetően is megváltozott. Az addig hordott ruha ósdivá lett, mint erkölcsi, szellemi, világnézeti vonatkozásaival együtt elpusztult pásztor-pákász népi foglalkozásunk minden tartozéka.
