Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 5. Néprajzi vonatkozások Bihar-vármegyében

Az ólak itt ismert legrégibb formája a dudvaól volt. Alacsony, de rendkívül széles falát trágyából rakták {gerágyafalnak nevezték), tetejét pedig szalmából. Évtizedekig tartott, mígnem a gerágyafal teljesen földdé vált, porladni kezdett, féreg összeőrte s másikat kellett helyette építeni. Emlékezet szerint a múlt század derekán nagy gazdaudvarokon álltak, ahova ősszel annyi kezesménesbeli lovat vertek haza, hogy rendes épülettel nem győzték volna meg őket. Valamikor azonban általános lehetett. Hiszen a trágyát valósággal az építőanyagok közé sorolták. Juhokat is teleltettek gerágyában. A sokat emlegetett tűzhelyes ól már rendes épület volt. Itt Biharnagybajomból mutatok be egyet, mely az 1890-es évek elején még fennállt, s amelynek pontos szóbeli közlések szerint elkészített alaprajzát is közölhetem. Vályogfalú, nádtetejes, külső képére is sajátságos hatalmas épület volt ez. Hat helyiségre oszlott. Ezek közül a legnagyobbik tehénól gyanánt szolgált. Ez a keresztbe épített arcaijászol, melynek mindkét oldalához kötött teheneket, középen ketté osztotta s így tehát két ajtó nyílott bele. A csaknem két méter széles, feneketlen jászol tapasztott nádból készült, szélét a rajta végignyújtott jászolfa szegte be. A tehenek faránál kimaradó térségen egy-egy ölnyi magas, vékonyabb faderék állott földbe ásva, ehhez kötötték a szopós hornyukat, fejés alkalmakor. Ezen a térségen ízikelt a tehenész, vagy itt kötözte kévékbe a tehenek elől kiszedett íziket. Rengeteg összegyűlt a hatalmas jászolban. Egyszer évente, tavasszal szedték ki mindet, egyébkor csak félig. - A tehénól után a bornyúól következett. Utána jött a lúól. Az összes helyiségek közül egyedül ez volt lepadlásolva. Egyik oldalában deszkából, a félszerjászol. Az ajtó mögötti részt a szintén tapasztott nádból csinált szénatartó foglalta el. Esős ősszel és télen szénával hordták tele, és innen villázták a lovak elé. Nem kellett minden nap a kazalig vágni a sarat. Emez alkalmatosságon belőli négyszögletes teret az alvó és fekvőhelyül rendeltetett sárpadkák kerítették körül, fölöttük pendelykémény (vagy szabadkémény) nyílt, köztük pedig a földbe helyezett néhány tégla jelezte tűzhelyen tüzelni szoktak, főként világítás céljából. A padkák oldali üregekkel voltak ellátva. Ezekben tartották az ivóvizes csörgős, csecses cserépkorsót, a lóvakarót, a kefét, meg más efféle szükséges dolgokat. A falba ütött jókora faszegeken a hámok, gyeplők lógtak. - A lúól mellett a szekérszint találjuk. Nyitott elején a szekereket tolták be alája, s itt raktároztak el minden nagyobb gazdasági eszközt. A lúól padlására is innen jártak fel, az odatámasztott létrán (rajtoján). Két helyisége volt még a hosszú épületnek: a pévásszin és a kamara. Emezt külső jelzővel különböztették meg a lakóház fedele alatt levő kamarától. Itt helyezték el a szemesterményt (búzát, árpát) lebocsájtható fenekű, vagy síppal ellátott oláh-hombárokban. A könnyebben elemelhető gazdasági szerszámokat szintén eme záros helyen őrizték az udvarba vetődő enyveskezű emberektől. Ezelőtt a tűzhelyes ólnak éppen olyan jelentősége volt a gazdacsaládok életében, mint a szegényebb sorsú népnél a pitarnak, a férfiak háló és tartózkodási helye volt. Mikor a fiú betöltötte életének tizenkettedik esztendejét („iskolahagyott,, lett), szegyeit volna továbbra is a házban lakni. Kiköltözött az ólba, és az ottani férfitársaságban serdült legénnyé, érett férfivá, s csak meglett korában ment be aludni a dunyhás ágyba, amikor már maholnap házasodó fiai voltak. De még akkor sem mindig! Nagy bundájában ott szunyókált az öreg gazda, végigheveredve a kényelmesebb sárpadkán, és dohogott az éjfélig szilajkodó fiatalságra. Hajnalban meg azért morcoskodott, mert nehezen tudta őket felverni. - Mert az ólakban a hosszú őszi és téli estéken vidám élet folyt! Ahol az öreg gazda beszédes, barátságos ember volt, avagy a legény fiú tett szert bizonyos vezető szerepre testi ereje vagy csinos külseje révén, oda a napi munka végeztével az egész tized férfia és legénysége begyűlt a tanyára. A sárpadkákon körülülték a középen lobogó tüzet, úgy beszélgettek. Az