Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 5. Néprajzi vonatkozások Bihar-vármegyében

is avarból, nádcsörmőből összekapart farkasvackot takargatott. Zsombékos helyen jártak innen ki, és ahol sekélyebb vizet találtak. Határainknak máig is a farkasokról nevezett részei ilyen tanyák lehettek valamikor. Mondják, hogy abban az időben sok kalandjuk volt a sárrétieknek a farkasokkal. Ezek a veszedelmes férgek kóborolni, prédára leselkedni többnyire csoportosan szoktak, 8-10 meg több is együtt. Különösen tél idején. Szűkében voltak ilyenkor az ennivalónak. Mikor felfagyott, és kezdett nagy pelyhekben hullani a tavaszig tartó, méteres hó, a veresfülűek kijöttek a rétből az utakra, s erek nádasain felmerészkedtek a falvak alá. Az útra indulók vasvillát akasztottak a szekéroldalra, s jobban érezték magukat, ha legalább valami ócska kovás puskát foghattak a bundájuk alá. Farkasijesztésre volt jó a ló nyakára csatol csengő is, ha ez hiányzott, a szekérkötő láncot rázták helyette. Lovon járó pedig ott tartotta a nyeregkápán a táblás rézfokost. Bizony, volt rá eset, hogy holmi gyalogszeres szegény vándornak csak a csizmáját hagyták meg az ordasok. Egy régi berettyóújfalusi gazdaember feljegyzései közt olvastam, hogy 1829 nagy telén Rabéra igyekezett szánon, kisfiával és legény szolgájával. Bakonszegen túl, a Perjés nádasánál farkasok fogták közre őket, és egyenesen a lovakra törtek. Megálltak hát, levetették az istrángokat és vasvillával szálltak szembe az ordasokkal. Erős küzdelem után úgy szabadultak meg tőlük, hogy az egyiket átszúrták a villával, s mikor az fájdalmában üvöltve a nádasba iszkolt, a többiek utána eredtek. Ugyanezen feljegyzése szerint egy berettyószentmártoni gazda szekerét Bocs pusztán rohanták meg a farkasok, s egyedül lévén a gazda, lovait széttépték. A sárrétudvari ember már ügyesen csinálta! 1870-es évek elején egy téli hajnalon Püspökladányba indult, de a Hangás hídjánál kénytelen volt megállani, és a szánoldalban vitt szalmával virradatig tüzelni a havon, a farkasok távoltartása végett. Ekkor két szán érte utol, és azokkal továbbment. Ha több jármű ment együtt, nem mertek úgy támadni, csak leültek a hó hátára, és holdra fordított pofával énekeltek. Volt, aki kiszáradt zsombékosban találkozott farkassal. Felkapaszkodott előle egy zsombékoszlopra és amikor a vad utána akart ugrani, leütötte az ólmos botra húzott fokossal, az ún. kálvinista kereszttel. De - miként már láttuk - legtöbbet mégiscsak a pásztorok bajlódtak velük. A mostani pásztorok száján is élnek hagyományok egy-egy régi farkaspocséklásról. S hogy ezek mind igazak, kitetszik abból is, hogy a múlt századi körözvények jószágleírásaiban lépten-nyomon ilyeneket olvashatunk: „a két pofájára és a hátulsó jobb combjára farkas csapásos; horgas inán farkas csapás; a bal combja farkas marta; a combján farkas karmolás látszik", stb. A beforradt seb ugyanis ismertetőjele lett a lónak, tehénnek. Bizony temérdek kárt tettek a farkasok! Bezzeg igyekeztek is mindenképpen ártani nekik. A pákászok közül kerültek ki az öregek által máig is emlegetett farkasvadászok. Foglalkoztak ezek egyéb pákászmesterséggel is, de ezen vadászatnak különösen kedvelői voltak. Úgy ismerték a farkas természetét, mint a tenyerük közepét. Közeledését már messziről elárulta nekik a nádas zörgése, (mert mindenfajta állat másforma zajt csinált), s a letördelt nádból felismerték az útját. Sőt mondják, hogy némelyik el is tudta küldeni! Puskájuk a farkasvadászoknak sem volt, miként madarász társaiknak. Elsősorban veremmel fogták a farkast. Ez mintegy ölnyi széles és jó másfél öl mélységű gödör volt, mely a feneke felé fokozatosan kiszélesedett. A farkasok szakértelemmel kikeresett útjába ásták, meg gulya-állások, juhhodályok környékére. Fenekére fából hasított nyársat vertek le, többnyire hármat, négyet. Ezután pedig a száját náddal, gizgazzal oly módon fedték be, hogy a környezetbe veszve, minél kevésbé legyen feltűnő. Tetejére csalétekül döghúst tettek, vagy leölt állat hasznavehetetlen részeit. Ennek szagára odament a farkas, és hogy megkaparintsa, rálépett a verem tetejére, amely beszakadt alatta, és a karók felnyársalták, de ha melléjük