Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása (Túrkeve, 2003)

Szűcs Sándor írásai - 5. Néprajzi vonatkozások Bihar-vármegyében

Az anyag kiválasztásánál és az előadás módját illetően, ezen elsősorban Bihar -vármegye közönségének készült monográfia célkitűzéséhez igazodtam.

2 1. Régi foglalkozások A vízszabályozás előtti időkben a fólművelés mellékfoglalkozásnak számított. Szántani, vetni csak az aránylag igen kevés ármentes területeket, az ún. szigeteket és az ezek kanyarulataiban lévő hátakat lehetett. Ezekre a helyekre is hajóval vitték be az ekét, és hasig érő vízben gázoltatták, vagy ennél is mélyebben úsztatták a lovakat. A termést is hajóval lehetett kihozni. Éppen csak hogy megtermett az esztendei kenyérnek való. A gazdaember vagyona tehát nem szántóföldben, hanem nagyszámú jószágállományában volt. Az árvízjárta kövér legelőkön és a mocsári szárazulatokon virágzott a nomád és félnomád állattenyésztés. A szinte határtalan közlegelőre mindenki annyi jószágot csaphatott, amennyi neki tetszett. A faluhoz közelebb eső páskumon legeltették az esténként hazatérő csordát, csürhét, valamint a fejősjuhokat is. A távolabbi határrészeken a künn telelő rideg gulyát, kondát, juhnyájat és a késő ősszel szétvert ménest járatták. A vagyont jelentő állatállomány őrzői, a pásztorok, megbecsült, tekintélyes, ősi soron szabad emberek voltak, és valósággal külön társadalmi osztályt alkottak. Voltak pásztorfamíliáink, melyek régi jegyzőkönyvekből kitetszőleg évszázadokon át hűen kitartottak foglalkozásuk mellett, több helységünkbe adtak számadókat és bojtárokat. Apáról fiúra szállt a pásztorkodásnak - mondhatjuk így: tudománya. A gyerkőc alig engedte el az anyja szoknyáját, már kiment bojtárnak, s a szellőjárta pusztán, a ráboruló éjszakában babonásan susogó rétben, az állás, a kunyhó körül edződött hozzá testileg, lelkileg elődei nehéz mesterségéhez, és csak késő vénségében ejtette ki kezéből a pásztorbotot. A szegényember sem napszámmal, részes aratással és kapálással kereste kenyerét, mint ma, hanem ő is a rétből élt. Mikor minek volt az ideje: madarászott, vadászott, halászott, csíkászott, rákászott, békászott, nadályt szedett, méhészkedett, meg a rét gyógyerejű füveit gyűjtögette; ősszel gyékényt vágott, télen nádat. Mikor házba, tűz mellé szorította az idő, és künn nem talált végezni valót, gyékényt szőtt, kosarat kötött. A pákásznak vagy rétésznek pedig a lakóhelye is a rét volt. Birtokba vette a végeláthatatlan nádrengeteg valamelyik kis porongját, kunyhót épített rá, és az emberi társadalomból kiszakadva, ott élte le egész életét. Sehol sem tartották számon; annak idején dézsmát nem adott, jobbágyi robotot nem töltött. Áradozó folyóink szabályozásával, mocsaraink kiszárításával megváltozott vidékünk természeti jellege, és ennek következtében a lakosság életmódja is. A vizek bevehetetlennek hitt birodalmában az eke lett honos. A rideg nyájakat feloszlatták, a rideg pásztorok esztendeje örökre kitelt. Szűk legelőinken, amit meghagyott az eke, hiába keressük ősi táj fajtáinkat; mostani, a régivel ellentétes célú állattenyésztésünk külföldi fajokat karolt fel. Az ezüstfehér szőrű, bogár szarvú marhának néhány korcs ivadéka ténfereg csak tarka csordáinkban. A réti disznó helyett mangalica és angol fajokat terelgetnek a csürhések. A 2 Bihar-megye ncprajzilag még feltáratlan. A mind tudományos, mind pedig nemzeti szempontból rendkívül fontos és sürgős feltáró munkál csakis a megye közönségének és vezetőségének megértő támogatása tenné lehetővé. Minden elmulasztott nap értékeket semmisít meg, űz feledésbe. - Az irodalomban szélszórt és nagyon kevés adalot találhatunk; leginkább Szilágyi János (A bihar-megyei Sárrét leírása. 1927), Osváth Pál (Bihar vármegye Sárrét-járása leírása. 1875), K. Nagy Sándor (Biharország. 1888. útirajzok.), Vende Aladár (Bihar vármegye és Nagyvárad című könyvében), újabban Ecsedi István és Györffy István munkáiban. Magam dolgozatai és cikkei közül megemlítek itt néhányai, melyek jelem munkám egyes részeinek közelebbi megvilágítására szolgálhatnak: Hogyan utaztak a régi sárrétiek (P.-ladány, é.n.), A gyékény feldolgozása és eszközei a biharmegyei Sárréten (Debreceni Szemle, 1933.), Nádvágás a bihari Nagy-Sárréten (u.o. 1936.), A nagysárréti juhászai (u.o. 1937.), Biharnagybajom halárának régi vízrajza és a község kialakulása (u.o. 1934 ), Sárréti javasok (u.o. 1936.), Tállosok és boszorkányok a Nagysárréten (Ethn. - Népélet, 1936.), Boszorkány-történetek a Nagysárrétről (u.o), Nagysárréti babonák és mendc-mondák az elásott kincsről (u.o.).